Északon van remény több esőre

2020. május. 12 13:03

A következő napokban változékony időre számíthatunk. Többször erősen megnövekszik a felhőzet és főként az északi tájakon várható több alkalommal eső, zápor.

Szerdán nyugat, délnyugat felől egyre több és vastagabb felhő érkezik, de napközben elsősorban az Alföldön szakadozottabb lehet a felhőzet, főként ott hosszabb napos időszakok is valószínűek. Az északi megyékben szórványosan, délebbre néhol fordulhat elő eső, zápor, esetleg egy-egy zivatar. A keleti szél többször megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet az északi tájakon 12 és 19, másutt jobbára 20 és 26 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • A nap első felében a változó mennyiségű magas- és középszintű felhőzet mellett délen, délkeleten hosszabb, másutt inkább rövidebb napos időszakok lehetnek, majd délutántól dél felől vastagodni kezd a felhőzet.
  • Estétől egyre többfelé valószínű eső, zápor, főleg délen és keleten zivatar is.
  • A nyugati szél gyakran megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 14 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet az északi és nyugati megyékben 15 és 22, másutt jobbára 23 és 28 fok között valószínű.

 

péntek

  • Eleinte döntően erősen felhős lesz az ég, és többfelé valószínű eső, zápor, néhol zivatar.
  • Napközben dél felől fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet, a tartós csapadék megszűnik.
  • Délután már csak helyenként alakulhat ki zápor, esetleg zivatar.
  • Az északi, északkeleti szél többször megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között valószínű.

 

szombat

  • Közepesen és erősen felhős időszakok váltakozhatnak.
  • Elszórtan fordulhat elő eső, zápor esetleg zivatar.
  • Kezdetben helyenként megerősödik az északnyugati, északi szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • A fátyol- és gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk.
  • Elsősorban a déli tájakon helyenként zápor kialakulhat.
  • A nyugati, északnyugati szél szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul.

 

hétfő

  • Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk.
  • Legfeljebb a déli vidékeken fordulhat elő néhol záporeső.
  • A nyugati, északnyugati szél szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás