Északra jut kevesebb napsütés

2020. május. 15 5:01

Hullámzó frontálzóna határozza meg időjárásunkat. Délen sok napsütésre számíthatunk, míg az északi tájakon többször megnövekszik a felhőzet.

Pénteken északon, északnyugaton eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, másutt túlnyomóan napos idő lesz fátyol- és gomolyfelhőkkel. Az északi tájakon délelőtt gyengülő, megszűnő csapadék várható, majd szórványosan záporok, helyenként zivatarok alakulnak ki. A déli megyékben inkább csak késő délutántól, estétől lehet záporos csapadék. A gyakran élénk északi szél főként napközben többfelé megerősödik. Zivatarban viharos széllökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 30 fok között alakul, északon, északnyugaton lesz a leghűvösebb, míg délkeleten a legmelegebb idő. Késő este 8, 18 fok valószínű.

 

SZOMBAT

  • Északon felhős idő lesz a jellemző, délen a fátyolfelhők mellett szűrt napsütésre számíthatunk.
  • Néhol kisebb eső, zápor előfordulhat.
  • Az északi, északnyugati szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 23 fok között valószínű, északnyugatról délkeleten felé haladva várható a melegebb idő.

 

VASÁRNAP

  • Éjszaka megnövekszik, majd napközben csökken a felhőzet, több órára kisüt a nap.
  • Éjszaka az ország déli felén szórványosan, napközben néhol lehet eső, zápor.
  • Az északnyugati szél többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között valószínű.

 

HÉTFŐ

  • A fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés várható.
  • Néhol zápor előfordulhat.
  • A déli, délnyugati szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 27 fok között valószínű.

 

KEDD

  • A fátyol- és gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütés várható.
  • Helyenként zápor előfordulhat.
  • Az északnyugati szél többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között valószínű.

 

SZERDA

  • A fátyol- és gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütés várható.
  • Főként délen zápor előfordulhat.
  • Az északi szél többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Kedden érkezik a következő front a magasabb rétegekben. MA átmenetileg nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás csökken.