Ezt a hetet sem ússzuk meg hőhullám nélkül

2021. július. 05 5:13

A következő napokban gyors melegedésen megy keresztül időjárásunk. Keddtől az ország egyre nagyobb részén 25 fok fölé emelkedik a középhőmérséklet, amely újabb hőhullám kezdetét jelenti.

Hétfőn a nyugati tájakon felszakadozik, gomolyosodik a felhőzet, és kelet felé haladva egyre kevesebb helyen növekszik meg a gomolyfelhőzet, a legtöbb napsütés a Tiszántúlon várható. Napközben már csak helyenként valószínű záporeső, északkeleten esetleg egy-egy zivatar. A Dunántúlon megélénkül az északi, északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Késő este 18, 23 fok valószínű.

 

kedd

  • Napos idő lesz általában kevés gomoly-, és fátyolfelhő mellett.
  • Számottevő csapadék nem várható, legfeljebb az északkeleti tájakon fordulhat elő egy-egy jelentéktelen zápor.
  • Az északnyugati, északi szél a Nyugat-Dunántúlon délire fordul, és ott időnként megélénkül.
  • Másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás.
  • Hajnalban 12, 19, délután 28, 34 fokot mérhetnek.

 

szerda

  • Napos idő lesz kevés gomolyfelhővel, csapadék nélkül.
  • A Dunántúlon helyenként megélénkül a déli, délkeleti szél.
  • A hőmérséklet hajnalban 14 és 21, a délutáni órákban 32 és 37 fok között változik.

 

csütörtök

  • Napos időre számíthatunk kevés gomolyfelhővel.
  • Az ország nagy részén nem várható csapadék, inkább csak a nyugati határvidéken, illetve a hegyekben fordulhat elő mutatóban (egy-egy helyen) frissítő zápor, zivatar.
  • A délkeleti szél elsősorban a Dunántúlon megélénkül, Sopron és a Fertő-tó környékén erős lökések is előfordulhatnak.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 23, a csúcsérték 33 és 38 fok között alakul.

 

péntek

  • A napsütés mellett már erőteljesebb gomolyfelhő-képződés valószínű.
  • Nyugat, északnyugat felől egyre több helyen számíthatunk záporra, zivatarra.
  • Nem kizárt heves zivatar kialakulása sem.
  • A déli, délkeleti szél a Dunántúlon északnyugatira, északira fordul, és arrafelé nagyobb területen megerősödik.
  • Zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is előfordulhatnak.
  • A minimum-hőmérséklet 17 és 23 fok között várható.
  • A csúcshőmérséklet az északnyugati tájakon már csak 30 fok körül valószínű, a délkeleti, déli megyékben azonban még mindig 35 fok fölé melegedhet fel a levegő.

 

szombat

  • A napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés.
  • Szórványosan zápor, zivatar valószínű.
  • Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A hajnali 18, 23 fokról délutánra általában 27 és 33 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A Kirk hurrikán érkezik és okoz erős széllökéseket. Hidegebbnek fogjuk érzeni az időt. Görcsös migrénes fejfájás és vérnyomás ingadozás kialakulhat.

A légnyomás emelkedni kezd.