Fokozódik a hőség a hét végéig

2024. június. 05 13:50

Fülledt, egyre melegebb napok várnak ránk a hét végéig, délen akár 35 fok közelébe is kúszhat a hőmérséklet a hét utolsó napjain. A szikrázó napsütést mégis egy-egy zápor megzavarja.

Csütörtökön többórás napsütésre van kilátás a gomoly- és fátyolfelhők mellett, és elsősorban északon, valamint az Alpokalján fordulhat elő zápor, zivatar. Estétől csökken a csapadék esélye, de a Nyugat-Dunántúlra továbbra is besodródhatnak zivatarok. A déli, délnyugati szél napközben időnként megélénkül, zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között valószínű.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés.

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Fagyos reggelek következnek. Meghozta a sarkvidéki hideget a hidegfront, ami átvonult tegnap hazánkon. Nyomában még ma is erős lesz a szél. A kellemetlen tünetek fokozatosan elmúlnak. A hideg idő főként az idősek, krónikus betegek és a keringési problémákkal élők számára veszélyes. Alacsony hőmérsékleten az erek összehúzódnak, ami vérnyomás-emelkedést okozhat, növelve a szív- és érrendszeri események, például a szívinfarktus és a stroke kockázatát.

A légnyomás nem változik.