Gyönyörű tavaszi időnek nézünk elébe

2022. április. 10 13:19

A következő napokban már anticiklon alakítja időjárásunkat. Hétfőn északkeleten még előfordulhat egy-egy zápor, zivatar, majd napos száraz időszak következik.

Hétfőn délelőtt még többnyire derült, vagy kissé felhős lesz az ég, majd beindul a nappali gomolyfelhő-képződés, és napos, gomolyfelhős idő várható. A gomolyfelhőkből legnagyobb eséllyel keleten elszórtan alakulhatnak ki záporok, másutt csapadék nem várható. Estére a gomolyfelhők összeesnek, és éjszakára kiderül az ég. Az északnyugati szél az ország középső tájain megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul.

 

kedd

  • Az északkeleti, keleti megyékben gomolyfelhős, napos idő várható, másutt inkább csak fátyolfelhők lehetnek az égen.
  • Csapadéknak kicsi az esélye.
  • A légmozgás többnyire mérsékelt marad.
  • A hőmérséklet hajnalban általában -3 és +3 fok között alakul, de a fagyzugos helyeken ennél hidegebb is lehet.
  • A maximum-hőmérséklet többnyire 13 és 20 fok között valószínű, délnyugaton lesz a melegebb.

 

szerda

  • Többnyire derült, napos időre számíthatunk, majd a Nyugat-Dunántúl fölé fátyolfelhőzet érkezhet.
  • Csapadék nem lesz.
  • A délkeleti, keleti szél főleg az Észak-Dunántúlon megélénkül, néhol megerősödik.
  • A hőmérséklet hajnalban általában 1 és 6 fok között várható, de a hidegre érzékeny vidékeken akár fagyhat is.
  • A csúcshőmérséklet 15 és 21 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Általában sok napsütésre számíthatunk, melyet egyre több és vastagabb fátyolfelhőzet zavarhat.
  • Csapadék nem várható.
  • A déli, délkeleti szél a Dunántúlon sokfelé megélénkül, Sopron térségében időnként megerősödhet.
  • Hajnalra jobbára 1 és 7 fok közé hűl le a levegő, de a fagyzugokban helyenként 0 fok alá is csökkenhet a hőmérséklet.
  • Délután 18, 23 fokot mérhetnek.

 

péntek

  • Általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.
  • Helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor.
  • Az északnyugatira forduló szél főként a Dunántúlon megerősödhet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 10 fok között alakul.
  • Délután többnyire 18, 24 fok valószínű.

 

szombat

  • Általában közepesen vagy erősen felhős idő valószínű.
  • Elszórtan előfordulhat eső, zápor.
  • Az északnyugati, északi szél sokfelé megerősödik.
  • A minimum-hőmérséklet 2 és 10 fok között alakul.
  • Délután általában 13, 20 fokot olvashatnak le a hőmérőkről.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap egy hideg légörvény érkezik és okoz változékony időjárást. Ma még nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.