Ha még nem unnánk: szélviharral indul a jövő hét

2022. február. 05 13:25

Hétfőn és kedden is erős, több helyen viharos széllökésekre kell készülni. A szeles hétkezdet után a jövő hét közepén anticiklon hoz nyugodtabb és enyhébb időt, több helyen 15 fokot is mérhetünk majd.

Vasárnap délelőtt még szakadozott lesz a felhőzet felettünk, pár órás napsütésre számíthatunk, a legtöbb napsütés az ország déli felében és a Duna-Tisza közén lehet. Késő délutántól mindenütt beborul az ég. Napközben nem várható csapadék, majd késő estétől az északi megyékben előfordulhat eső. A délnyugati szél többfelé megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5 és 12 fok között várható, de az északkeleti határ mentén pár fokkal hidegebb is lehet.

 

HÉTFŐ

  • Napközben nyugat felől csökken a felhőzet, kisüt a nap, de a keleti határ közelében még estig maradhatnak erősebben felhős körzetek.
  • Éjszaka és reggel még több helyen valószínű kisebb eső, zápor, de napközben már csak kevés helyen eshet csapadék.
  • Az északnyugatira forduló szél főleg az Észak-Dunántúlon és a főváros környezetében viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 5 és 10 fok között alakul.

 

KEDD

  • Eleinte többnyire napos idő várható, majd délután frontfelhőzet vonul fel, estére többfelé meg is vastagszik.
  • Estig csapadék nem valószínű.
  • Az északnyugati szél továbbra is erős, a Dunántúlon viharos lesz, estére azonban mérséklődik a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és +3 fok között valószínű, de a szélvédett tájakon -4, -5 fok is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között alakul.

 

SZERDA

  • Reggel, délelőtt csökken a felhőzet, ezt követően jobbára napos idő várható kevés gomolyfelhővel.
  • Éjszaka főleg az ország északkeleti felében lehet kisebb eső, zápor, majd napközben számottevő csapadék már nem valószínű.
  • Az északnyugati szél élénk, helyenként erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +7 fok között alakul, az éjszaka is szeles tájakon a magasabb értékekkel.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között várható.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Hajnalra foltokban köd és rétegfelhőzet képződik, de ezek jórészt feloszlanak.
  • Csapadék nem lesz.
  • A nyugati, délnyugati szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul.

 

PÉNTEK

  • Átmenetileg megnövekedhet a felhőzet.
  • Csak elszórtan lehet kisebb csapadék.
  • Az északnyugati szél élénk, néhol erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Ma fokozatosan megszűnik a fronthatás és vasárnap délután érkezik a következő hullám. A kellemetlen tünetek is elmúlnak átmenetileg. A csapadék és lehűlés hatására a parlagfű pollenkoncentrációja országos átlagban alacsony szintre csökkent.

A légnyomás emelkedik.