Hamarosan búcsút intünk a fagyos éjszakáknak

2022. március. 22 12:45

Melegszik az idő, jelentős napi hőingás jellemzi a következő napokat is. Ugyanakkor az éjszakai hőmérséklet is enyhül, nagyobb területen még két fagyos hajnal várható. A hétvégére a legtöbb helyen fagymentes lesz az éjszaka.

Szerdán derült, napos, száraz idő várható többnyire gyenge vagy mérsékelt légmozgás mellett. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Túlnyomóan derült, napos időre számíthatunk.
  • Csapadék nem lesz.
  • Az északi, északnyugati szél helyenként megélénkülhet.
  • A minimum-hőmérséklet általában -4 és +4 fok között valószínű, de a fagyzugokban hidegebb, az inverzió miatt a magasabban fekvő tájakon enyhébb is lehet a reggel.
  • A délutáni órákra 18 és 22 fok közé melegszik fel a levegő.

 

PÉNTEK

  • Többnyire derült vagy gyengén felhős időre számíthatunk.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Az északi szél megélénkül.
  • A hajnali -1, +5 fokról 15 és 19 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

 

SZOMBAT

  • A kevés gomoly- és fátyolfelhő mellett sok napsütés várható.
  • Csapadék nem valószínű, maximum egy-egy jelentéktelen zápor alakulhat ki.
  • A légmozgás többnyire mérsékelt marad.
  • A hajnali órákban általában 0 és +6 fokot mérhetünk, de a fagyzugos részeken pár fokkal hidegebb, a magasabban fekvő helyeken melegebb is lehet.
  • A csúcsértékek 16 és 20 fok között alakulnak.

 

VASÁRNAP

  • A fátyol- és az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütés valószínű.
  • Csapadék nem várható, esetleg északkeleten lehet egy-egy jelentéktelen zápor.
  • A légmozgás mérsékelt marad.
  • A hőmérséklet hajnalban 0 és +8, délután általában 17 és 21 fok között alakul, északkeleten lehet kissé hűvösebb.

 

HÉTFŐ

  • A fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésre számíthatunk.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A nyugati, délnyugati szél többfelé megélénkülhet, néhol meg is erősödik.
  • A minimum-hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul, a fagyzugokban gyengén fagyhat.
  • A maximum-hőmérséklet 18 és 23 fok között várható.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

A szombati front hoz vasárnapra pár fokos lehűlést. Nagy lesz a hőség a hét végéig. A megfelelő mennyiségű folyadék elfogyasztása nagyon fontos ebben a melegben. Ebben az átmeneti időszakban a pázsitfűfélék virágpora jelenti a legnagyobb terhelést – koncentrációjuk jellemzően a közepes tartományban alakulhat. A csalánfélék pollenkoncentrációja országosan magas, a hársé és a kevésbé jelentős allergének közé tartozó szelídgesztenyéé országosan közepes. Érdemes naptejet használni, mert könnyen le lehet égni az erős UV sugárzás miatt.

A légnyomás nem változik.