Hamarosan megszűnnek a fagyos reggelek

2020. március. 08 11:33

A következő napokban még hűvös reggelekre számíthatunk, majd a hét közepétől az enyhülés és a több felhő hatására megszűnnek a hajnali fagyok.

Hétfőre virradó éjszaka kevés lesz a felhő, majd napközben nyugaton és a középső országrészben többször erősen megnövekszik a felhőzet, emellett több-kevesebb napsütés is valószínű. Délutántól nyugaton néhol kisebb eső lehet. Nyugaton időnként megélénkül a délnyugati szél, másutt többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű.

 

kedd

  • Változóan felhős lesz az ég, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.
  • Hajnalban nyugaton helyenként eső előfordulhat, de napközben csapadék már nem valószínű.
  • Az északnyugati szél megélénkül, néhol meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű.

 

szerda

  • Éjszaka erősen megnövekszik, délelőtt északnyugat felől felszakadozik a felhőzet, több órára kisüt a nap.
  • Főként északon, északkeleten valószínű szórványosan eső, zápor.
  • A nyugati, délnyugati szél többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 18 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Gomolyfelhős, napos idő lesz.
  • Napközben csapadék nem valószínű.
  • A délnyugati szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között valószínű.

 

péntek

  • Északnyugat felől fokozatosan erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Szórványosan számíthatunk esőre, záporra.
  • Az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 18 fok között valószínű.

 

szombat

  • Felhős idő valószínű.
  • Helyenként eső, zápor előfordulhat.
  • Az északi szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás