Hamarosan vége szakad a napos időnek

2019. szeptember. 22 4:54

A jövő hét első felében változékonyra fordul időjárásunk, több alkalommal kell esőre, záporra számítani, majd péntektől várhatóan visszatér a napsütés.

Vasárnap nagyrészt derült, napos idő lesz, csak délután növekszik meg nyugat felől a fátyolfelhőzet. Estig csapadék nem valószínű. Többfelé megélénkül, a Kisalföldön meg is erősödik a déli, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között várható. Késő este 9, 14 fok valószínű.

 

hétfő

  • Éjszaka délnyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, napközben már többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Egyre többfelé kell számítani esőre, záporra, néhol zivatar is kialakulhat.
  • A keleti, délkeleti szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik, majd késő délutántól északkeletire, északira fordul.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 12 fok között alakul, de a kezdetben kevésbé felhős északkeleti tájakon ennél hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 22 fok között valószínű.

 

kedd

  • Kezdetben erősen felhős lesz az ég, majd egyre többfelé válik szakadozottabbá a felhőzet, de főként az Alföldön még az esti órákban is sok felhő valószínű.
  • Napközben egyre kevesebb helyen várható eső, zápor, esetleg egy-egy zivatar is kialakulhat.
  • Az északi, északkeleti szél gyakran megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 15 között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 17 és 22 fok között valószínű, de északkeleten ennél melegebb is lehet.

 

szerda

  • Az ország nagy részén átmenetileg csökken a felhőzet, a nap második felében azonban nyugat felől ismét erős felhősödés kezdődik.
  • Napközben elszórtan – főként keleten – , késő délutántól nyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14 között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 23 fok között valószínű, de északkeleten ennél melegebb is lehet.

 

csütörtök

  • Eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd nyugat felől fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet.
  • Egyre inkább keleten fordulhat elő eső, zápor, délután már ott is egyre kevesebb helyen lehet számítani csapadékra.
  • Néhol zivatar is kialakulhat.
  • Az északnyugati, nyugati szél több helyen megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között valószínű.

 

péntek

  • Hajnalban pára-, ködfoltok képződhetnek, ezek feloszlását követően gomolyfelhős, napos idő várható.
  • Néhol zápor kialakulhat.
  • A délire forduló szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Melegedés kezdődik a légkörben. Nedves, nyirkos idő várható. A fronthatás fokozatosan megszűnik.

A légnyomás nem változik.