Hamarosan véget ér a januári tavasz

2018. január. 08 13:06

Kedden délután nyugat felől egy időjárási front éri el hazánkat, amelynek hatására véget ér a nyugodt, tavaszias időjárás. Estétől egyre több helyen kell esőre számítani.

Kedden a köd feloszlása után egyre több fátyolfelhő lesz felettünk. Keleten számíthatunk néhány órás napsütésre, majd estefelé ott is megvastagszik a felhőzet. Napközben csapadék nem valószínű, de estétől nyugaton és északon már előfordulhat eső, zápor. A keleti, délkeleti szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között alakul.

 

szerda

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Kezdetben a Dunántúlon, majd délutántól a Duna-Tisza közén is többfelé valószínű eső.
  • A Balaton és a Tisza közötti sávban megélénkül a délkeleti szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • A dunántúli csapadékzóna gyengül, késő délután már csak a nyugati határnál eshet.
  • A szél mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 10 fok között valószínű.

 

péntek

  • Túlnyomóan borult lesz az ég.
  • Elsősorban a nap második felében valószínű eső, a dunántúli hegyekben havas eső is lehet.
  • Az északi, északkeleti szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között valószínű.

 

szombat

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég, északkeleten szakadozhat fel helyenként a felhőzet.
  • Szórványosan valószínű eső, a hegyekben és az Alpokalján havas eső, hó is lehet.
  • A szél mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • Időnként elvékonyodik, szakadozik a felhőzet, elszórtan lehet havazás, havas eső.
  • A keleti, délkeleti szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Fronthatásra nem kell számítani. Holnap érkezik a következő front. A parlagfűre érzékenyek számíthatnak az allergiás tünetek megjelenésére, tapasztalhatnak orr- és szájnyálkahártya viszketést, orrfolyást, tüsszögést, szemviszketést.

A légnyomás emelkedik.