Hamarosan véget érnek a fagyos éjszakák

2021. március. 10 5:01

Csütörtökön hajnalban még országszerte fagyra kell felkészülni, majd péntektől már sok felhő lesz felettünk, amelynek hatására jelentősen enyhülnek az éjszakák.

Szerdán a Dunántúlon és északkeleten közepesen, másutt inkább gyengén felhős lesz az ég, ugyanakkor délután határozott felhőzetcsökkenés kezdődik, így estére a legtöbb helyen kiderül az ég. Számottevő csapadék nem várható, legfeljebb a nyugati határ közelében fordulhat elő itt-ott pár csepp eső. Az északi szél többnyire mérsékelt marad, de a Bodrogközben és a Hernád völgyében megélénkül a légmozgás. A csúcshőmérséklet 4 és 9 fok között valószínű. Késő este -4, +2 fokra számíthatunk.

 

csütörtök

  • Éjjel még kevés lesz felettünk a felhő, majd reggeltől nyugat felől gyorsan megnövekszik a felhőzet, néhány óra napsütés délelőtt a Tiszántúlon lehet.
  • A délutáni óráktól az északi megyékben van esély jelentéktelen csapadék kialakulására.
  • A déli, délnyugati szelet sokfelé élénk, az Észak- és Nyugat-Dunántúlon helyenként erős széllökések kísérik.
  • A hőmérséklet hajnalban általában 0 és -6 fok között alakul, de a fagyzugos tájakon -7, -9 fok is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet északkeleten 3, délnyugaton 11 fok közelében várható.

 

péntek

  • Az ország délnyugati harmadán borult időre van kilátás. Reggelig máshol is sok lesz a felhő, majd az ország északkeleti kétharmadán, felén átmenetileg felszakadozik, csökken a felhőzet, aztán délnyugat felől újabb felhősödés kezdődik.
  • Reggelig több helyen alakulhat ki kisebb eső, az északkeleti határnál havas eső, hó is lehet, majd átmeneti szünet után délutántól a Dél-Dunántúlon egyre többfelé ered el az eső.
  • A nyugatias szél megélénkül, az ország északi felén megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között várható.

 

szombat

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd reggeltől nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet.
  • Reggelig főként az ország déli felén valószínű eső, ott nagyobb mennyiség is eshet, majd egyre többfelé megszűnik a csapadék, legkésőbb – a kora délutáni órákra – a délkeleti megyékben is.
  • A nyugatias szelet továbbra is több helyen élénk, helyenként erős széllökések kísérik.
  • A hőmérséklet hajnalban -1, +6, délután 10 és 15 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Felhős időre, többnyire kevés napsütésre számíthatunk.
  • Több helyen előfordulhat kisebb eső, záporeső.
  • Az északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0, +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között alakul.

 

hétfő

  • Legalább néhány órára kisüt a nap, de nem lesz zavartalan napsütés.
  • Záporeső csak kevés helyen fordulhat elő.
  • Az északnyugati, északi szelet élénk, helyenként erős széllökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1, +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.