Három napig tart a korai nyár

2020. május. 09 5:14

A hétvégén tovább melegszik időjárásunk, majd hétfő este erős hidegfront éri el hazánkat viharos szél és komoly lehűlés kíséretében.

Szombaton a fátyolfelhők mellett többször megnövekszik a középszintű felhőzet, így több-kevesebb napsütés valószínű. Csapadék nem várható. A légmozgás többnyire mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között várható. Késő este 12, 18 fok valószínű.

 

vasárnap

  • Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűri a napsütést, emellett többnyire kevés gomolyfelhő is képződik.
  • Északon egy-egy zápor, esetleg zivatar előfordulhat.
  • A déli szél megélénkül, elsősorban délnyugaton többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között alakul.

 

hétfő

  • A nap első felében napos, fátyolfelhős idő várható, majd délutántól nyugat felől erőteljesebb felhősödés kezdődik.
  • A késő délutáni, esti óráktól elszórt jelleggel már kialakulhat zápor, (akár heves) zivatar.
  • A délnyugati, déli szelet erős, főként a Dunántúl északi felén többfelé viharos lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet a nyugati megyékben jobbára 21 és 25, keletebbre 26 és 30 fok között valószínű.

 

kedd

  • Éjszaka a hidegfront kelet felé átvonul az ország fölött.
  • Szórványosan alakul ki zápor, zivatar. Egy-egy heves zivatar sem kizárt.
  • A nap első felében még sok marad a felhő, majd délután szakadozik, csökken a felhőzet.
  • Napközben helyenként fordulhat elő záporeső.
  • Az északnyugati szelet sokfelé viharos lökések kísérik, majd estére jelentősen gyengül a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 18 fok között valószínű.

 

szerda

  • Nagyobbrészt napos idő valószínű fátyol- és gomolyfelhőkkel.
  • Egy-egy zápor előfordulhat.
  • A szelet élénk lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, de a szélvédett, főként északi, északkeleti helyeken gyengén fagyhat is.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Változóan felhős időre van kilátás.
  • Elszórtan alakul ki kisebb eső, zápor.
  • A szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 22 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás