Hétfő este érkezik az újabb hidegfront

2019. március. 03 12:55

A front előtt hétfőn napközben még enyhe levegő érkezik hozzánk. Keddre a hidegfront átvonulásával több fokkal visszaesik a hőmérséklet.

Hétfőn napközben változóan felhős időre számíthatunk többórás napsütéssel, számottevő csapadék nélkül. Késő délutántól nyugat felől erős felhősödés kezdődik, és estétől a Dunántúlon már egyre több helyen valószínű eső, zápor. Sokfelé lesz erős, helyenként viharos a déli, délnyugati szél, mely a Kisalföldön este északnyugatira fordul. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nagy részén többnyire 13 és 20 fok között valószínű, de elsősorban az Alpokalján 20 fok fölé is felmelegedhet a levegő.

 

kedd

  • Eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd felszakadozik, csökken a felhőzet, és felhőátvonulásokra számíthatunk.
  • Kezdetben főként délen lehet még eső, később elszórtan fordulhatnak elő futó záporok.
  • Többfelé lesz erős a nyugati szél, amelyet főként az északi megyékben viharos lökések is kísérhetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.

 

szerda

  • Gyengén és erősen felhős időszakok egyaránt várhatók a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett.
  • Északkeleten helyenként kisebb eső, záporeső előfordulhat.
  • Többfelé megerősödik a délire forduló szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 17 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Közepesen és erősen felhős időszakok váltakozására van kilátás.
  • A Dunántúlon egyre több helyen fordulhat elő eső, záporeső.
  • Sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik a délnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 20 fok között várható.

 

péntek

  • Többnyire erősen felhős időre számíthatunk, inkább csak rövidebb időre süthet ki a nap. Szórványosan valószínű eső, zápor.
  • Többfelé erős, helyenként viharos lökések kísérhetik az északnyugatira forduló szelet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható.

 

szombat

  • Gyengén és erősen felhős időszakok váltakozására lehet számítani.
  • Helyenként fordulhat elő eső, zápor.
  • A délnyugatira forduló szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Melegedés kezdődik a légkörben. Nedves, nyirkos idő várható. A fronthatás fokozatosan megszűnik.

A légnyomás nem változik.