Hétvégére átmenetileg megtörik a tavasz lendülete

2023. március. 09 5:00

Péntekig enyhe levegő áramlik térségünk fölé, majd szombaton hidegfront vonul át felettünk, átmenetileg jelentősen mérsékelve a nappali felmelegedést.

Csütörtökön a nap első felében még erősen felhős idő várható, majd délutántól csökkenni, gomolyosodni kezd a felhőzet. A délután második felére már jórészt gomolyfelhős, napos idő várható némi fátyolfelhőzettel. Összességében több helyen várható eső, zápor, illetve zivatar is kialakulhat. Utóbbira nagyobb esély a Dunántúl nyugati, délnyugati felén, illetve a déli országrészben van. A nyugatias szél nagy területen megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. Átmeneti szélerősödés zivatar környezetében is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 21 fok között alakul, a nyugati tájakon lesz a melegebb. Késő este 5, 11 fok valószínű.

 

péntek

  • Közepesen vagy gyengén felhős időre van kilátás általában többórás napsütéssel, de reggel az északkeleti tájakon még rétegfelhős vidékek is lehetnek.
  • Délutántól dél felől növekszik, vastagszik a felhőzet.
  • Akár több helyen is lehet zápor, helyenként pedig zivatarok is kialakulhatnak.
  • Többfelé megerősödhet a déli, délnyugati szél.
  • A hajnali 0, +8 fokról délutánra nagyrészt 14 és 21 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

szombat

  • Éjjel gyorsmozgású hidegfront vonul át, akkor még jobbára erősen felhős lehet az ég, és több helyen lehet eső, zápor, helyenként zivatar.
  • Napközben már általában felhőátvonulásokra számíthatunk több-kevesebb napsütéssel, és nem túl nagy számban záporok, esetleg hózáporok is kialakulhatnak.
  • Az északkeleti harmadban azonban még napközben is erősen felhős maradhat az ég.
  • Az északnyugati szél szinte országszerte megerősödik, sőt nagy területen viharossá is fokozódik.
  • A minimum-hőmérséklet általában 1 és 8, a csúcsérték 4 és 10 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű többórás napsütéssel.
  • Csapadék általában nem várható, de az északi, északkeleti határ mentén elvétve zápor, esetleg hózápor előfordulhat.
  • Az északi, majd a délnyugati szelet kísérhetik élénk, néhol erős lökések.
  • Hajnalra többnyire -4 és +1 fok közé hűl le a levegő, de a fagyzugokban hidegebb is lehet.
  • Délután 6, 10 fokot mérhetünk.

 

hétfő

  • Ismét felhősödés várható.
  • Az északnyugati, északi tájakon lehet kevés helyen kisebb eső, zápor.
  • A déli szél sokfelé megerősödik.
  • A hajnali -4, +4 fokról délutánra 10 és 17 fok közé melegszik fel a levegő.

 

kedd

  • Többnyire erősen felhős időben lesz részünk.
  • Nyugat felől egyre több helyen várható eső, zápor.
  • A déli, délnyugati, majd az északnyugatira forduló szél is megélénkül.
  • Hajnalban 2, 8, délután 10, 19 fok valószínű.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.