Hidegfront érkezik a hosszú hétvégén

2020. október. 23 5:08

Szombaton hidegfront vonul át hazánk felett, amelyből főként a déli és keleti tájakon számíthatunk esőre, záporra. Számottevő lehűléstől ezúttal nem kell tartanunk.

Pénteken általában változóan felhős időre számíthatunk többórás napsütéssel, de az éjszaka képződött köd, illetve rétegfelhőzet az északi megyékben több helyen tartósan megmaradhat. A ködös, borult tájakon szitálás előfordulhat. A délnyugati, déli szél az Alföldön és délnyugaton megélénkül, utóbbin néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 14 és 22 fok között valószínű, de a borongós területeken ennél hűvösebb lesz az idő. Késő este 9, 14 fokra számíthatunk.

 

szombat

  • Átmeneti vékonyodások, felszakadozások mellett nagyrészt erősen felhős lesz az ég.
  • Párásság, ködfoltok főként hazánk északi, északnyugati felén lehetnek.
  • Elszórtan előfordul eső, zápor.
  • A nyugati, északnyugati szél több helyütt megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Nyugaton főleg rétegfelhőzetre számíthatunk, keleten, majd a középső országrészben is erősebben megnövekszik, vastagszik a felhőzet.
  • Pára-, ködfoltok is lesznek.
  • A Dunántúlon nem valószínű számottevő csapadék, a Dunától keletre több helyen előfordulhat eső, zápor.
  • Az északkeleti szél sokfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.

 

hétfő

  • Vékonyodik, szakadozik a felhőzet, de maradhatnak erősebben felhős vidékek, főleg északkeleten.
  • Számítani lehet párásságra, ködfoltokra.
  • Elsősorban keleten, északkeleten valószínű helyenként eső, záporeső.
  • A déli szél sokfelé megélénkül, a Dunántúlon erős lökések is várhatók.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul.

 

kedd

  • Nyugaton jobbára erősen, keleten változóan felhős lesz az ég.
  • Főként a Dunántúlon várható több helyen eső, záporeső.
  • Az északkeleti, északi szél megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 11 és 15, a Dunától keletre 16 és 20 fok között alakul.

 

szerda

  • Keleten változóan, másutt többnyire erősen felhős lesz az ég.
  • Főként a Dunántúlon várható elszórtan eső, záporeső.
  • Az északi, északkeleti szél megélénkül, a Dunántúlon több helyütt megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 20, a nyugati vidékeken 11 és 14 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap egy hideg légörvény érkezik és okoz változékony időjárást. Ma még nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.