Hirtelen ér véget a nyárias kánikula

2024. szeptember. 07 13:35

Vasárnap még országszerte nyárias időre számíthatunk, majd hétfőn kiterjedt csapadékzóna éri el hazánkat nyugat felől. A kitartó esőzés hatására jelentős lehűlés várható.

Vasárnap sok napsütés várható a gomoly- és fátyolfelhők mellett. A Dunántúlon több gomolyfelhő képződik, és csak ott, elvétve fordulhat elő zápor. Délutántól délnyugat felől egyre több fátyolfelhő érkezik fölénk. A déli, délkeleti szél megélénkül, az Észak-Dunántúlon meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között alakul.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Hirtelen ér véget a nyárias kánikula

1 / 6
Hétfő éjjel nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és napközben nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, kevésbé felhős helyek délelőtt az ország keleti, és...zakkeleti harmadán várhatók. Éjszaka főleg a Dunántúlon és a középső országrészben, majd másutt is többfelé számíthatunk esőre, záporra, néhol zivatar is kialakulhat. Nem egy helyen jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás. A délkeleti szél több helyen megerősödik, majd délutántól a Dunántúlon északira, északnyugatira fordul a légáramlás. Hajnalban a hőmérséklet jobbára 16 és 22 fok között alakul, de a hidegre hajlamos részeken hűvösebb lesz. A csúcshőmérséklet 19 és 32 fok között valószínű, a nyugati tájakon lesz a hűvösebb, a keleti határvidéken a legmelegebb.
Fotó megosztása: