Holnap már mindenütt kisüt a nap

2018. március. 21 5:14

A következő napokban nyugodtabbra fordul az idő és jelentősen csökken a felhőzet. Ezzel együtt viszont hidegebbek lesznek az éjszakák, különösen a hóval borított tájakon.

A déli területeken vastagabb, északon szakadozottabb felhőzetre számíthatunk, késő délutántól pedig a legtöbb helyen egyre kevesebb lesz a felhő, csupán a Duna mentén maradhat felhős az ég. A Duna-Tisza-közén és a Dunántúl keleti felén kisebb havazás, hózápor előfordulhat. Az északi szél a Dunántúl nyugati felén és a Tiszántúlon megerősödik. Helyenként – főként északkeleten – hófúvás is kialakulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul, késő este 0, -6 fok fok várható.

 

csütörtök

  • Derült vagy gyengén felhős, napos időre számíthatunk, majd délutántól délkeleten megnövekszik a fátyolfelhőzet.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Az északi, északkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és -8 fok között, a szélvédett, vastag hóval borított tájakon -10 fok körül valószínű.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul.

 

péntek

  • Napközben átmenetileg megnövekszik a felhőzet.
  • Délkeleten néhol hószállingózás, majd gyenge eső előfordulhat.
  • Az északi, északkeleti szél néhol megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és -8 fok között, a szélvédett, vastag hóval borított, gyengén felhős tájakon -10 fok körül valószínű.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul.

 

szombat

  • A több órás napsütés mellett időnként erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Csapadékra nem kell számítani.
  • A délkeleti szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és -6 fok között alakul, a szélvédett, vastag hóval borított, gyengén felhős tájakon néhol kissé hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Eleinte néhány órás napsütésre számíthatunk, majd délutántól délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Estefelé a Dunántúlon már eshet az eső.
  • A déli, délkeleti szél helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -5 fok között valószínű.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között alakul.

 

hétfő

  • Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Többfelé valószínű eső.
  • Általában mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 12 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Szerdán érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.