Hűvös hajnalok várhatók a hét második felében

2022. július. 06 5:11

Az elmúlt időszakban még éjszakánként sem frissült fel a levegő. A hét vége felé viszont már az ilyenkor szokásosnál több fokkal hűvösebb időre van kilátás. Hajnalonta helyenként 10 fok alá csökken a hőmérséklet.

Szerdán napos idő várható keleten és a Nyugat-Dunántúlon intenzívebb gomolyfelhő-képződéssel, amelyekből záporok, zivatarok kialakulására van esély, illetve délután az Alpokaljára is besodródhat zivatar. Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon és az Észak-Alföldön időnként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között valószínű. Késő este 17, 22 fokra számíthatunk.

 

csütörtök

  • Szakadozott felhősávok vonulnak át felettünk nyugat felől, a legtöbb felhő a Dunántúlon ígérkezik
  • Főként a Dunántúlon várható eső, zápor, zivatar.
  • Az északnyugati szél sokfelé megélénkül, időnként megerősödik, zivatarban viharos lökések is várhatók.
  • Hajnalban általában 12, 17 fok lesz, de északon néhol 9, 11 fok is lehet.
  • A csúcsérték 23, 30 fok között valószínű.

 

péntek

  • A napsütés mellett sokfelé nappali gomolyfelhő-képződés várható.
  • Elszórtan előfordulhat zápor, zivatar.
  • Az északi szél főleg a Dunántúlon sok helyütt megerősödik, néhol viharossá fokozódhat.
  • Zivatar környezetében is lehetnek viharos lökések.
  • A minimum-hőmérséklet többnyire 10 és 16 fok között alakul, de a derült, szélcsendes részeken 7, 9 fok sem kizárt.
  • A maximum 22 és 27 fok között valószínű.

 

szombat

  • A napsütés mellett gomoly- és fátyolfelhőkre is számíthatunk.
  • Néhol előfordulhat zápor, zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél főleg a Dunántúlon lesz erős, zivatarban viharos lökések is lehetnek.
  • A minimum-hőmérséklet általában 11 és 16 fok között alakul, de a derült, szélcsendes részeken 8, 10 fok sem kizárt.
  • A csúcsérték 24 és 29 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • A napsütés mellett gomolyfelhőkre is számíthatunk.
  • A Tiszántúlon elszórtan, másutt csak helyenként fordulhat elő zápor, zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon sok helyütt megerősödik, zivatarban viharos lökések is lehetnek.
  • Hajnalban többnyire 12, 17 fok várható, de a derült, szélvédett részeken 9, 11 fok is lehet.
  • A délutáni órákban 24, 29 fok valószínű.

 

hétfő

  • A napsütést több-kevesebb felhő zavarja.
  • Néhol kialakulhat záporeső, esetleg zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon sok helyütt megerősödik, zivatarban viharos lökések is lehetnek.
  • A hajnali 8, 17 fokról 22, 27 fokig emelkedhet a hőmérséklet.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás