Hűvös napok következnek, a hétvégén aztán fordul a kocka

2025. szeptember. 30 4:55

A következő napokban észak, északkelet felől hűvös levegő áramlik térségünk fölé, majd vasárnap várható fordulat az időjárásban, amikor egy melegfront hatására enyhülés veszi kezdetét.

Kedden a nyugati, délnyugati tájakat beborító vastag felhőzet csak lassan terjeszkedik keleti irányba, a késő délutáni órákra megközelítőleg az ország délnyugati felét érinti. Az Alföld nagy részén, északkeleten és a főváros tágabb térségében napközben gomolyfelhős, napos idő valószínű. A gomolyfelhőkből helyenként zápor, főként északkeleten zivatar is kialakulhat, egyes helyeken akár jégdara kíséretében, míg a vastag, összefüggő felhőzetből délnyugaton gyenge intenzitású eső fordulhat elő. Az északi, északkeleti szél a Zemplénben, valamint a Bodrogközben élénkülhet meg, másutt döntően mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő este 7, 13 fok valószínű.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

A 42 fokos levegő önmagában is a kritikus hősokk határán van, de a szél mechanikai hatása drasztikusan felgyorsítja a bőr láthatatlan párologtatását . A szél miatt nem érezzük a klasszikus, gyöngyöző izzadást, mert a légáramlat azonnal elszárítja azt, így a kiszáradás és a sóháztartás felborulása észrevétlenül, rekordidő alatt bekövetkezhet.

A légnyomás csökken.