Ismét a tavasz győz a hidegfrontot követően

2020. március. 12 13:25

Pénteken hidegfront érkezik, mely akár 10 fokkal visszaveti a hőmérsékleteket. Hétvégétől azonban száraz, napos idő veszi kezdetét, jövő hét közepére pedig ismét jóval melegebb lesz a megszokottnál.

Pénteken nagyrészt erősen felhős lesz az ég, és egyre többfelé várható eső, zápor, majd késő délután észak felől csökken a felhőzet, és lassan megszűnik a csapadék. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül, gyakran meg is erősödik, néhol viharos közeli széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.

 

SZOMBAT

  • Éjszaka csökken a felhőzet, kiderül az ég.
  • Napközben a gomolyfelhők mellett megnövekvő magas- majd középszintű felhőzet szűri a napsütést.
  • Csapadék nem valószínű (a nyugati, délnyugati határvidéken egy-egy zápor nem zárható ki).
  • Az északnyugati, északi szelet többfelé élénk, néhol erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között várható.

 

VASÁRNAP

  • Reggelre elvékonyodik, feloszlik a magas- és középszintű felhőzet.
  • Napközben derült vagy gyengén felhős, napos időre számíthatunk.
  • Csapadék nem várható.
  • A szél északkeletiről keletire, délkeletire fordul, többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +2 és -5 fok között alakul, de a szélvédett, fagyzugos helyeken hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között várható.

 

HÉTFŐ

  • Többnyire derült vagy gyengén felhős, napos időre számíthatunk.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A délkeleti, déli szél többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +2 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű.

 

KEDD

  • A reggeli pára-, ködfoltok feloszlása után nagyrészt gyengén felhős, napos időre számíthatunk.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +3 fok között alakul, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű.

 

SZERDA

  • Többnyire derült vagy gyengén felhős, napos időre van kilátás. Északkeleten lehet több gomolyfelhő.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

Aluszékonyság, fáradékonyság, koncentrációs problémák, reakcióidő növekedés jellemzővé válik. Migrénes fejfájás kialakulhat. Ingadozhat a vérnyomás. A kopásos ízületi panaszok okozhatnak kellemetlenséget. Időnként megerősödik a szél ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomas emelkedik.