Jelentős esőt és havazást is tartogat a hétvége

2021. január. 22 12:03

Mozgalmas hétvége elé nézünk. Kezdetben a Dunántúlon, majd később keleten is egyre többfelé elered az eső. Jelentősebb havazás vasárnap este veheti kezdetét. A legtöbb csapadék az ország nyugati felére érkezhet.

Szombaton nagyrészt erősen felhős vagy borult időre számíthatunk. Több-kevesebb szűrt napsütés főleg az ország délkeleti felén valószínű. Kezdetben szórványosan, délutántól a Dunántúlon, estétől keleten is többfelé várható eső, zápor. A Dunántúlon egy-egy zivatar sem kizárt. A Kisalföldön, az Alpokalján és a Bakonyban estefelé helyenként havas eső, hó válthatja az esőt. A jellemzően déli szél élénk, több helyütt erős lesz, de a Dunántúl északnyugati vidékein átmenetileg északnyugatira fordulhat a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között valószínű, de északnyugaton, illetve az Északi-középhegység térségében 6, 9 fok is lehet.

 

VASÁRNAP

  • Az átmeneti éjszakai felszakadozást, csökkenést követően napközben egyre többfelé beborul az ég.
  • Sokfelé számítani kell csapadékra: eleinte főleg esőre, melyet a nap folyamán nyugat felől egyre több helyen havas eső, havazás válthat fel.
  • A reggeli órákban a Dunántúlon néhol ónos eső sem kizárt.
  • A délnyugati, majd a Dunántúlon az északnyugatira forduló szél sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 11 fok között alakul, északnyugaton lesz a hidegebb, délkeleten az enyhébb idő.

 

HÉTFŐ

  • A vastag felhőzóna egyre északkeletebbre húzódik, az ország nagy részén kisüthet hosszabb-rövidebb időre a nap, estétől érkezhet ismét több felhő dél felől.
  • A csapadékzóna északkelet felé vonul, az esőt ott is egyre inkább havas eső, hó váltja fel.
  • Éjfélre északkeleten is megszűnik a csapadék, ugyanakkor az esti óráktól a déli, délnyugati megyékben ismét előfordulhat hószállingózás, kisebb havazás, néhol esetleg havas eső.
  • A nyugati, északnyugati szél sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között alakul.

 

KEDD

  • Általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.
  • Néhol előfordulhat hózápor, nagyobb eséllyel az északi és déli megyében.
  • Az északnyugati, nyugati szél sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -7 és -1, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között valószínű.

 

SZERDA

  • Általában vékonyabb, szakadozott felhőzet lehet térségünk felett.
  • Helyenként előfordulhat hózápor.
  • Az északnyugati szél sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -8 és -1, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +6 fok között alakul.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Változóan felhős idő valószínű, több-kevesebb napsütéssel.
  • Csapadéknak viszonylag kicsi az esélye.
  • Kezdetben élénk, helyenként erős lökések kísérik az északnyugati szelet, majd mérséklődik a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -9 és -1, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Bár egy hidegfrontnak köszönhetően picit mérséklődött a forróság, továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás nem változik.