Jelentős időjárási fordulat ígérkezik a hétvégére

2022. augusztus. 18 4:52

Péntekig még országszerte hőségre kell számítani, majd az érkező hidegfront hatására a hétvégén már hűvösebb, csapadékosabb időre számíthatunk.

Csütörtökön többnyire derült lesz az ég, kevés fátyol- és gomolyfelhő zavarja a napsütést. Csapadék nem valószínű. A Dunántúlon megélénkül, néhol meg is erősödik a déli, délnyugati szél, másutt többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 33, 39 fok között valószínű.

 

péntek

  • Általában több órára kisüt a nap. A Tiszántúlon főleg fátyolfelhők lehetnek. Nyugaton kora délelőttől, a középső országrészben főként a déli óráktól a gomolyfelhőzet is erősebben megnövekszik, nyugat felől nagyobb felhőtömbök sodródnak fölénk.
  • A Tiszántúlon estig kevés helyen valószínű csapadék. Másutt nyugat felől egyre több helyen kialakulnak záporok, zivatarok, köztük heves is lehet, felhőszakadással, jégesővel.
  • A délkeleti, majd a sokfelé északnyugatira forduló szelet erős, zivatarban viharos lökések kísérhetik.
  • Hajnalban 16, 24 fok várható.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 33 és 40, nyugaton helyenként 29 és 32 fok között valószínű.

 

szombat

  • A több-kevesebb napsütés mellett fátyolfelhőzetre és sokfelé erőteljes gomolyfelhő-képződésre is számítani lehet.
  • Több helyen előfordul záporeső, zivatar.
  • Nagy területen megerősödik az északnyugati szél, zivatarban viharos széllökések is várhatók.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15, 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 24, 30 fok között alakul, de északkeleten, keleten helyenként 31, 35 fok is lehet.

 

vasárnap

  • A nyugati megyékben változóan, másutt inkább erősen felhős idő lesz a jellemző.
  • Nyugaton csak néhol, máshol többfelé valószínű eső, zápor, zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél sokfelé megerősödik, a Dunántúlon, illetve zivatarban helyenként viharos lökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet a napos tájakon 25, 30, a felhős, csapadékos részeken 20, 24 fok között alakul.

 

hétfő

  • Általában közepesen vagy erősen felhős idő valószínű.
  • Több helyen előfordulhat zápor, zivatar.
  • Az északi szél sokfelé megerősödhet, zivatarban viharossá is fokozódhat.
  • A hőmérséklet hajnalban 11, 19, délután általában 24, 30, a tartósabban felhős, csapadékos részeken 20 és 23 fok között alakul.

 

kedd

  • A nap első felében még többfelé erősen felhős, második felében változóan felhős idő valószínű.
  • Kezdetben akár több helyen, majd elszórtan előfordulhat zápor, zivatar.
  • Az északi, északkeleti szél helyenként megerősödik, zivatarban viharos is lehet.
  • A hőmérséklet hajnalban 11, 19, délután általában 25, 30 fok között valószínű, de a felhős, csapadékos vidékeken 23, 24 fokot mérhetnek.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Szerdán érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.