Jelentős változást tartogat az időjárás a hétvégére

2022. július. 27 13:31

Egészen péntekig folytatódik a melegedés, egyre nagyobb területen számíthatunk hőségre. Péntek este hidegfront érkezik, akár nagyobb mennyiségű eső is eshet, több fokkal visszaesik a hőmérséklet.

Csütörtökön napos idő valószínű fátyol- és gomolyfelhőkkel. Az Északi-középhegységben, valamint az északnyugati térségben alakulhat ki egy-egy zápor, kis eséllyel zivatar. Az északi, északkeleti szél nagy területen lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 36 fok között valószínű.

 

PÉNTEK

  • A fátyol-, illetve gomolyfelhők mellett napos idő lesz a jellemző. Estétől északnyugat felől megvastagszik a felhőzet.
  • A nap első felében elvétve lehet csapadék. A délutáni, esti óráktól főleg nyugaton és északon szórványosan előfordulhat zápor, zivatar.
  • Helyenként megélénkül a keleti, délkeleti szél.
  • A hőmérséklet hajnalban 13 és 22, délután 31 és 37 fok között alakul.

 

SZOMBAT

  • Általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. A késő délutáni, esti óráktól nyugat felől határozottabban csökkenhet a felhőzet.
  • Több helyen várható eső, zápor, zivatar.
  • Az északnyugatira forduló szél sokfelé megerősödik, zivatar térségében viharossá fokozódhat.
  • A minimum-hőmérséklet általában 16 és 23, a maximum többnyire 24 és 32 fok között valószínű, keleten, délkeleten a délelőtti órákban ennél melegebb is lehet.

 

VASÁRNAP

  • Főként hazánk északkeleti, keleti felén-harmadán erősen felhős tájak is lehetnek, másutt inkább gomolyfelhős, napos idő valószínű.
  • Az ország északkeleti, keleti felén-harmadán még több helyen előfordulhat eső, zápor, zivatar, másutt csak elvétve alakulhat ki zápor.
  • Az északnyugati szél nagy területen lesz erős, helyenként viharos.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14 és 19 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős részeken ennél hűvösebb is lehet.
  • A csúcsérték általában 22 és 28 fok között várható.

 

HÉTFŐ

  • Az ország nagy részén gomolyfelhős, napos idő valószínű, kezdetben északkeleten lehet még több felhő.
  • Legfeljebb egy-egy zápor várható, északkeleten délutánig nagyobb a csapadék esélye.
  • Többfelé megélénkül, néhol megerősödik az északnyugati, északi szél.
  • A hajnali 8, 17 fokról általában 26 és 31 fok közé emelkedik a hőmérséklet, de északkeleten hűvösebb lehet.

 

KEDD

  • Általában sok napsütésre számíthatunk gomoly- és fátyolfelhőkkel.
  • Néhol előfordulhat zápor, zivatar.
  • Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás.
  • A minimum-hőmérséklet 10, 19, a maximum 27 és 32 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Hidegfront hatására növekszik a görcshajlam és előfordulhat izomgőrcs és fejfájás. A parlagfű virágpora a legtöbb helyen már megjelent a levegőben.

A légnyomás nem változik.