Megérkezik északról egy hullámzó frontálzóna, amely záporokkal, zivatarokkal jelzi jöttét. A front mögött eső, zápor, és jelentős lehűlés is vár még ránk a jövő héten.
Vasárnap erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett általában néhány, míg a déli országrészben többórás napsütés várható. Egyre többfelé számíthatunk záporra, zivatarra – legkésőbb és legkisebb eséllyel a déli országrészben. A sokfelé élénk, helyenként erős délnyugati, nyugati szél napközben egyre többfelé északnyugatira fordul. Továbbá zivatarok környezetében viharos széllökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 29 között valószínű, a tartósabban felhős északi, északnyugati tájakon mérhetjük a legalacsonyabb, míg az Alföldön a legmagasabb értékeket. Késő este 15, 20 fok várható.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
r1_h_erosenf_velenceito
Hétfőn többnyire erősen felhős vagy borult idő valószínű, dél, délkelet felé haladva szakadozottabb lehet a felhőzet, délen akár többórás napsütés is lehet. Sokfelé kell számítani csapadékra: a záporok, zivatarok mellett az ország egyes részein tartós eső is előfordulhat. Az északias szelet élénk, északnyugaton és északkeleten erős lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet 10 és 15, a maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között alakul, de északnyugaton ennél hűvösebb, délen, délkeleten melegebb is lehet az idő.
Fotó megosztása:
r2_k_borult_debrecen
Kedden nagyrészt felhős idő valószínű hosszabb-rövidebb szakadozásokkal. Éjjel még többfelé, napközben egyre kevesebb helyen eshet az eső. Legtovább az ország középső harmadán tarthat ki a csapadéktevékenység. Az északias szelet továbbra is nagy területen kísérhetik élénk, északnyugaton és északkeleten erős lökések. Hajnalban 7, 14, délután 13, 20 fok valószínű. A Dél-Alföldön lesz a legmelegebb.
Fotó megosztása:
r3_sze_nap_szel_haj
Szerdán egyre nagyobb területen és egyre hosszabb időre szakadozik fel a felhőzet, néhol kisebb eső előfordulhat. Az északkeleti, északi szél helyenként élénk lesz. Hajnalban 5, 11, délután 15, 21 fok várható.
Fotó megosztása:
r4_cs_zivatar_cb
Csütörtök az ország délnyugati felén inkább erősen felhős vagy borult, míg másutt közepesen felhős ég valószínű. Előbbi tájakon eső, zápor előfordulhat. Az északkeleti, északi szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 22 fok között alakul, délnyugaton lesz a hűvösebb, keleten a melegebb.
Fotó megosztása:
r5_p_napos_noveny
Péntek csökken a felhőzet: gyengén vagy közepesen felhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északias szél élénk lesz, néhol erős lökések is lehetnek. A minimum 1, 10, a maximum-hőmérséklet 13 és 20 fok között alakul.
Fotó megosztása: