Jövő hét elején ismét elromlik az idő

2019. május. 24 4:54

A hétvégi melegebb időjárást követően hétfőn napközben egy mediterrán ciklon éri el hazánkat, ismét egyre több helyen ered el az eső.

Pénteken a Dunántúl nyugati felén kissé felhős, napos idő ígérkezik, kelet felé haladva viszont egyre több lesz a felhő, de legalább pár óra napsütés mindenhol lesz. A középső és keleti országrészben fordulhat elő záporeső, nagyobb számban ezen belül is a Tiszántúlon és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol elszórtan zivatar is kialakulhat. Az északnyugati, északi szél megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között valószínű. Késő este 11, 16 fokra számíthatunk.

 

szombat

  • Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk.
  • Főként a Dunától keletre elszórtan várható zápor, esetleg egy-egy zivatar.
  • Helyenként megélénkül az északnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható.

 

vasárnap

  • A gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütésre számíthatunk, majd estétől délnyugat, dél felől növekedni kezd a fátyolfelhőzet.
  • Elszórtan várható zápor, néhol zivatar.
  • Mérsékelt marad a légmozgás, csak zivatar környezetében lehet szélerősödés.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között valószínű.

 

hétfő

  • Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Sokfelé várható eső, zápor, szórványosan zivatar.
  • A délkeleti szél néhol megélénkül, de zivatar környezetében erős vagy viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 26 fok között valószínű.

 

kedd

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég, de helyenként akár hosszabb időre is felszakadozhat a felhőzet.
  • Sokfelé várható eső, zápor, szórványosan zivatar.
  • Többfelé megélénkül a déli, délnyugati szél, zivatar környezetében erős vagy viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 24 fok között valószínű.

 

szerda

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég, de kisebb-nagyobb szakadozások lehetnek a felhőzetben.
  • Többfelé valószínű eső, zápor, elszórtan zivatar.
  • A délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik, a Dunántúlon pedig északnyugatira fordul a légáramlás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 24 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Pár fokos lehűlést hoz a hidegfront. A kánikula átmenetileg mérséklődik. A parlagfű szezon kezdetét vette.
A légnyomás tovább csökken.