Jövő hét elején vége szakad a korai nyárnak

2018. május. 11 12:50

A most következő hétvégén még kitart a nyárias, meleg idő. Jövő héten jelentős változáson megy keresztül időjárásunk, sok lesz a felhő felettünk és gyakran kell esőre számítani.

Szombaton a sok napsütés mellett erősebben gomolyfelhős időszakok is lesznek, szórványosan – északkeleten kisebb eséllyel – alakul ki zápor, zivatar. A Dunántúlon mérsékelt marad a légmozgás, másutt az északkeleti szél helyenként megerősödik, illetve zivatarban viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között várható.

 

vasárnap

  • Az ország északkeleti harmadán többnyire derült vagy gyengén felhős időre számíthatunk, másutt a többórás napsütés mellett erősebben felhős időszakok is lesznek.
  • Északkeleten legfeljebb néhol, másutt szórványosan várható zápor, zivatar.
  • A keleti, északkeleti szelet élénk, néhol erős lökések kísérik, illetve zivatarok környezetében a szél viharossá fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között valószínű.

 

hétfő

  • Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Több helyen várható eső, zápor, főként keleten zivatar is kialakulhat, jelentős mennyiségű csapadék valószínű.
  • A Dunántúlon az északi, északnyugati, keleten a keleties szél élénk, helyenként erős lesz, illetve zivatarok környezetében a szél viharossá fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 22 fok között valószínű, nyugaton lesz a hűvösebb.

 

kedd

  • Többnyire erősen felhős időre számíthatunk.
  • Több helyen várható eső, zápor, a Dunántúlon néhol jelentős mennyiségű csapadék valószínű.
  • Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 22 fok között valószínű.

 

szerda

  • Nagyobbrészt erősen felhős időre van kilátás.
  • Több helyen várható eső, zápor.
  • Az északi, északnyugati szél élénk, helyenként erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • A több órás napsütés mellett időnként erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Szórványosan alakul ki zápor, néhol zivatar.
  • Az északnyugati szél többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • Zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Bár egy hidegfrontnak köszönhetően picit mérséklődött a forróság, továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás emelkedik.