Jövő hét közepén komoly változás várható időjárásunkban

2018. július. 15 13:15

A jelenlegi napos időjárás még két napig tart hazánkban. Ezt követően észak felől nedvesebb levegő áramlik fölénk, csapadékosabbra, felhősebbre fordul az idő.

Hétfőn többnyire napos időre számíthatunk. Az ország északkeleti, keleti, illetve nyugati, délnyugati harmadában lehet időnként több a felhő, és ezeken a területeken helyenként zápor, zivatar is várható. Az északnyugati szél napközben élénk lesz, szélerősödésre zivatarok környezetében és néhol a középső területeken számíthatunk. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 13 és 18 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 32 fok között valószínű, északkeleten és a nyugati határnál lehet a hűvösebb.

 

kedd

  • A sok napsütés mellett kezdetben gomolyfelhős idő várható, majd késő délutántól észak felől egyre több és vastagabb felhő érkezik.
  • Délután északkeleten helyenként zápor, zivatar előfordulhat, majd estétől észak felől egyre több helyen számíthatunk esőre, záporra, esetleg zivatarra.
  • Az északnyugati szél több helyen megerősödik, néhol viharossá is fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 32 fok között alakul.

 

szerda

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Sokfelé várható eső, zápor, zivatar.
  • A Dunától keletre jelentős csapadékmennyiség valószínű.
  • Az északnyugati szél nagy területen viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között alakul.

 

csütörtök

  • A zárt felhőzet szakadozik, néhány órára kisüthet a nap, de továbbra is sok lesz a felhő.
  • Szórványosan – főként a Dunától keletre – alakulhat ki zápor, zivatar.
  • Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharossá is fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 17 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között alakul.

 

péntek

  • A Dunántúlon inkább gomolyfelhős, napos idő várható, másutt a változó felhőzet mellett általában több órára kisüt a nap.
  • Elszórtan fordulhat elő zápor, zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél szél megélénkül, szélerősödés csak zivatar környezetében valószínű.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul.

 

szombat

  • Az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett néhány órás napsütésre számíthatunk.
  • Szórványosan fordulhat elő zápor, zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél megélénkül, szélerősödés csak zivatar környezetében valószínű.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 33 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatással számolni.

A légnyomás csökken.