Jövő héten kaphatunk néhány esőmentes napot

2023. június. 09 13:23

Vasárnap délután észak felől szárazabb levegő áramlik térségünk fölé. Ennek köszönhetően a jövő hét első felében szárazabb, naposabb időre számíthatunk.

Szombaton a látási viszonyok gyorsan javulnak, a réteges felhőzet gomolyosodik, továbbra is erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, mely mellett legalább néhány órára kisüt a nap. Több helyen lehet zápor, főként felhőszakadással kísért zivatar. Szélerősödés csak zivatar környezetében lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 28 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Az erőteljes gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhők mellett hazánk nagy részén több órára kisüt a nap.
  • Estétől észak felől egyre nagyobb területen kiderül az ég.
  • Több helyen előfordul záporeső, zivatar, majd a nap második felében észak felől csökken a csapadék hajlam.
  • Az északi, északkeleti szél sokfelé megerősödik.
  • Hajnalban 12, 17, délután 21, 26 fokot mérhetünk.

 

hétfő

  • Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Az északi, északkeleti szél megélénkül, sokfelé megerősödik.
  • Hajnalban 10, 16 fok várható.
  • Délután 19 és 24 fok között alakul a hőmérséklet.

 

kedd

  • Sok napsütés várható fátyol- és gomolyfelhőkkel.
  • A Tiszántúlon lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, ott fordulhat elő nagyobb eséllyel zápor, zivatar, de csak néhol.
  • Az északi szél időnként megélénkül, főleg zivatarban helyenként megerősödhet.
  • A minimum-hőmérséklet 8 és 13, a szélvédett tájakon 8 fok alatt valószínű.
  • A maximum 18 és 25 fok között várható, keleten lesz a hűvösebb.

 

szerda

  • Napos időre van kilátás, gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel.
  • Helyenként előfordulhat záporeső, zivatar.
  • Zivatar térségében átmenetileg megerősödhet a szél.
  • A hajnali 8, 14 fokról 22 és 28 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

csütörtök

  • Napos idő lehet a jellemző, gomoly- és fátyolfelhőkkel, majd a nap második felében dél felől vastagabb felhők érkezhetnek.
  • Helyenként számítani lehet záporra, zivatarra.
  • Zivatar térségében megerősödhet a szél.
  • A minimum-hőmérséklet 10, 16, a csúcsérték 23, 29 fok között alakul.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Melegedés kezdődik a légkörben. Nedves, nyirkos idő várható. A fronthatás fokozatosan megszűnik.

A légnyomás nem változik.