Jövő hétre is jut még az esőből

2021. október. 10 5:35

A borongós időt okozó mediterrán ciklon kedd hajnalra elhagyja térségünket, de utána is változékony és hűvös marad időjárásunk.

Vasárnap az ország északkeleti harmadán vékonyodik, szakadozik a felhőzet, ott nem várható csapadék. Másutt marad a borult idő ismétlődő, változó intenzitású esővel. Az északkeleti, keleti szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 8 és 13 fok között valószínű, de az ország északkeleti harmadában 15, 18 fok is lehet. Késő este 5, 11 fokra számíthatunk.

 

hétfő

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de főleg északon, északkeleten délutánig vékonyabb lehet a felhőzet.
  • Az ország déli felén többfelé, másutt elszórtan valószínű eső, zápor.
  • Az északi szelet élénk, az Észak-Dunántúlon helyenként erős lökések kísérik.
  • A minimum-hőmérséklet 1 és 9, a maximum általában 10 és 15 fok között várható, de a csapadékosabb délnyugati tájakon ennél hűvösebb, északkeleten pedig akár 16, 17 fok is lehet.

 

kedd

  • Nagyrészt erősen felhős lesz az ég, inkább csak az esti óráktól szakadozhat, csökkenhet nyugat felől a felhőzet.
  • Elszórtan valószínű eső, zápor.
  • Az északnyugati, északi szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A minimum-hőmérséklet 1 és 9, a csúcsérték 10 és 14 fok között várható.

 

szerda

  • Keleten is felszakadozik a felhőtakaró.
  • Napközben felhőátvonulások várhatók, általában több-kevesebb napsütéssel.
  • Elszórtan valószínű záporeső.
  • A kevésbé felhős, szélvédett körzetekben hajnalra átmeneti ködfoltok képződhetnek.
  • Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 8 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélvédett tájakon 0, -1 fokot is mérhetnek.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között várható.

 

csütörtök

  • Változóan felhős idő valószínű.
  • Helyenként kialakulhat zápor.
  • A kevésbé felhős, szélvédett körzetekben hajnalra átmeneti ködfoltok képződhetnek.
  • Sok helyütt megélénkül az északi szél.
  • A hőmérséklet hajnalban általában 1 és 6 fok között, a kevésbé felhős, szélvédett vidékeken fagypont alatt alakul.
  • A csúcsérték többnyire 9 és 14 fok között várható.

 

péntek

  • A több-kevesebb napsütés mellett szakadozott felhőzóna vonulhat északnyugatról délkelet felé.
  • Elszórtan előfordulhat eső, zápor.
  • A kevésbé felhős, szélvédett körzetekben hajnalra átmeneti ködfoltok képződhetnek.
  • A délnyugati, majd északnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 7 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélvédett tájakon 0, -3 fokot is mérhetnek.
  • A maximum-hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Ma ideális kiránduló idő lesz. Fronthatás nem kínozza a frontérzékenyeket. A gombák spóráinak magas koncentrációja okoz kellemetlen tüneteket. A parlagfű szezon véget ér fokozatosan.

A légnyomás nem változik.