Jut az esőből a jövő hétre is

2020. március. 05 5:01

Csütörtökön rövid pihenőt tart az eső, majd pénteken újabb jelentős mennyiség hullik majd. Jövő héten is többször elered az eső, egyhamar tehát nem szakad vége a változékony periódusnak.

Csütörtökön a többórás napsütést a Dunántúlon főként csak kevés fátyolfelhő, az ország keleti harmadán azonban több gomolyfelhő zavarhatja. Az esti órákról fokozatosan megnövekszik a felhőzet nyugat felől. Csapadék nem lesz. A Dunántúlon megélénkül, sőt az Alpokalján és a Kisalföld nyugati felén megerősödik a déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 13 fok között valószínű. Késő este 0, 6 fok várható.

 

PÉNTEK

  • Reggelre megvastagszik a felhőzet, és napközben többnyire erősen felhős vagy borult marad az ég, csak késő délután a Dunántúl egy részén szakadozhat fel a felhőtakaró.
  • Országszerte várható eső, záporeső, a kisebb mennyiségű csapadék keleten valószínű.
  • Az Északi-középhegységben havazhat.
  • A déli szél többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 11 fok között alakul, 5 fok alatti csúcsérték az Északi-középhegység térségében várható.

 

SZOMBAT

  • A Dunántúlon vékonyabb, szakadozott felhőzetre számíthatunk, keletebbre erősen felhős vagy borult marad az ég.
  • Keleten kezdetben több helyen, majd egyre kisebb területen valószínű eső, zápor.
  • Az északnyugati, északi szél a Dunántúlon nagy területen erős, néhol viharos lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 12 fok között várható.

 

VASÁRNAP

  • Nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható.
  • Helyenként kisebb eső, zápor előfordulhat.
  • Az északi szél többfelé élénk, helyenként erős marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között valószínű.

 

HÉTFŐ

  • Többnyire közepesen vagy erősen felhős időre számíthatunk.
  • Helyenként kisebb eső, zápor kialakulhat.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között valószínű.

 

KEDD

  • Nagyobbrészt felhős idő várható.
  • Szórványosan alakulhat ki eső, zápor.
  • Az északnyugati szél nagy területen megélénkül, néhol megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatással számolni.

A légnyomás csökken.