Kapunk egy könnyebben viselhető hetet az újabb hőhullám előtt

2021. június. 30 5:09

Csütörtökre már országszerte megérkezik a felfrissülés. A hőmérséklet 30 fok körül marad a jövő hét közepéig, utána azonban újabb hőhullám körvonalazódik.

Szerdán a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható, de főleg a Dunától keletre erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés. Délutánig kevés helyen, majd kora estétől a Kisalföldön és északkeleten nagyobb számban alakulnak ki záporok, zivatarok. Az átvonuló hidegfront hatására a délnyugati szél egyre nagyobb területen fordul majd északnyugatira, ami főleg az Észak-Dunántúlon meg is erősödik. Zivatarok mentén erős, viharos széllökések is előfordulhatnak A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 37 fok között alakul. A Dunántúlra már megérkezik az enyhülés, de keleten, délkeleten még kitart a hőség. Késő este 20, 29 fok valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Sok napsütés mellett többfelé erőteljesebb gomolyfelhő-képződés várható némi fátyolfelhőzettel.
  • Szórványosan előfordulhat zápor, helyenként zivatar, melyre napközben legnagyobb esély a keleti, északkeleti országrészben mutatkozik.
  • Az északnyugati, nyugati szelet élénk vagy erős lökések kísérik, zivatar környezetében a szél viharossá is fokozódhat.
  • A hajnali 15, 22 fokról 26 és 32 fok közé melegedhet fel a levegő, északnyugaton az alacsonyabb, keleten a magasabb értékekkel.

 

PÉNTEK

  • Sok napsütés mellett napközben erőteljesebb gomolyfelhő-képződés várható némi fátyolfelhőzettel.
  • Szórványosan záporeső, helyenként zivatar is kialakulhat nagyobb eséllyel az északkeleti, illetve a nyugati, délnyugati országrészben.
  • Az északnyugati szelet élénk, többfelé erős, zivatarban viharos széllökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 18, a maximum-hőmérséklet 25 és 30 fok között valószínű.

 

SZOMBAT

  • Sok napsütés mellett napközben erőteljesebb gomolyfelhő-képződés várható némi fátyolfelhőzettel.
  • Elsősorban az északkeleti országrészben számíthatunk szórványosan záporesőre, helyenként zivatarra.
  • Az északnyugati szél sok helyütt megélénkül, néhol meg is erősödhet, zivatarok környezetében viharos lökések is előfordulhatnak.
  • A hőmérséklet hajnalban 10, 18, délután 24, 29 fok között alakul.

 

VASÁRNAP

  • A gomoly- és fátyolfelhők mellett sok napsütés valószínű.
  • Néhol zápor, zivatar előfordulhat.
  • Az északnyugati, később a Dunántúlon a déli szelet sokfelé élénk, zivatarban erős lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 18, a maximum-hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.

 

HÉTFŐ

  • Nyugat felől megnövekedhet, megvastagodhat a felhőzet, ugyanakkor északkeleten még több órára kisüthet a nap, arrafelé kevesebb felhő valószínű.
  • Legvalószínűbb forgatókönyv alapján több helyen alakulhat ki zápor, zivatar, a nyugati országrészben akár eső is.
  • A kezdetben változó irányú szél északi, északnyugati irányba fordulhat és meg is erősödhet, zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek.
  • A hajnali 12, 20 fokról 23 és 33 fok közé emelkedik a hőmérséklet, keleten várható a melegebb, nyugaton a hűvösebb idő.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.