Kedden hidegfront érkezik
2018. december. 03 13:07Néhány nyugodtabb nap után ismét változékonyabbra fordult az időjárás a Kárpát-medence térségében. A héten szinte minden napra jut egy-egy front átvonulás.
Kedden eleinte erősen felhős vagy borult lesz az ég, de reggel az Alpokalján, a déli órákban a Duna vonalában csökkenni kezd a felhőzet, de az Észak-Alföldön végig sok marad a felhő. Eső egyre inkább csak keleten lehet, de délután a Dunántúlon is kialakulhat egy-egy helyen zápor. Késő délután, este a hegyekben hózápor is előfordulhat. A déli, délnyugati szél egyre többfelé északnyugatira fordul, megerősödik, a Bakonyban és a Balaton térségében viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1, +5 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 7, 12 fok között valószínű, de északkeleten helyenként 4, 6 foknál nem lesz melegebb.
szerda
- Kezdetben kevés lesz a felhő, napos idő várható, majd délután északnyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet.
- Számottevő csapadék nem várható, csak hajnalban elsősorban keleten lehet elszórtan hózápor.
- Az élénk, néhol erős északi, északnyugati estére mérséklődik.
- A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +3 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul.
csütörtök
- Nyugat felől fokozatosan mindenütt megvastagszik a felhőzet.
- Szórványosan valószínű csapadék; nyugaton eső, keleten, északkeleten havazás, havas eső, majd ott is eső.
- Eleinte helyenként ónos eső is lehet.
- A déli, délkeleti szél időnként megélénkül.
- A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul.
péntek
- Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég.
- Több helyen várható eső, zápor, északkeleten néhol havazás, esetleg ónos eső.
- A délnyugati szél időnként megélénkül.
- A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 5 és 11 fok között alakul, de északkeleten csak 2, 5 fokig melegszik fel a levegő.
szombat
- Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég.
- Többfelé várható eső, zápor.
- A délnyugati, majd az északnyugatira forduló szél több helyen megerősödik, néhol viharossá fokozódik.
- A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, de északkeleten csak 1, 3 fok valószínű.
- A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul.
vasárnap
- Nyugat felől felszakadozik, majd ismét megnövekszik a felhőzet.
- Több helyen lehet eső, zápor.
- A nyugati, északnyugati szél többfelé megerősödik, majd délnyugatira, délire fordul, és mérséklődik.
- A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4 és 9 fok között alakul.