Keleten még lehetnek viharok

2023. április. 30 5:18

Vasárnap a Dunántúlon már alapvetően napos idő várható, a keleti területeken viszont erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, arrafelé elszórtan záporok, zivatarok is kialakulnak.

Vasárnap napközben a felhőzet gomolyosodik, általában sok napsütés valószínű, de a Dunától keletre erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés. Arrafelé a déli óráktól záporok, zivatarok elszórtan előfordulhatnak. Az északi szél már az északkeleti tájakon is megélénkül, a Dunántúlon, a Zempléni-hegység és a Nyírség térségében erős széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 19, 20 fok körül alakul. Késő este 6, 12 fok valószínű.

 

hétfő

  • Általában sok napsütés valószínű gomolyfelhőkkel, délnyugat felől fölénk húzódó fátyolfelhőzettel.
  • Legfeljebb egy-egy zápor alakulhat ki.
  • Az északkeleti, keleti szél időnként megélénkül.
  • Hajnalban 1, 9, délután 19, 23 fok lesz a jellemző.

 

kedd

  • Délnyugat, nyugat felől megvastagszik a felhőzet.
  • Helyenként, majd a nap második felében főleg hazánk nyugati felén egyre több helyen várható eső, zápor, néhol zivatar.
  • A délkeleti, majd a Dunántúlon az északi szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • Hajnalra általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő, de északkeleten 4, 7 fok is lehet.
  • Délután 17, 25 fok várható, keleten számíthatunk a melegebb, nyugaton a hűvösebb időre.

 

szerda

  • A térségünk felett húzódó hullámzó front felhőzete lassanként vékonyodhat, szakadozhat.
  • Szórványosan valószínű eső, zápor, néhol zivatar.
  • Az északi, északkeleti szél sokfelé megerősödhet.
  • Hajnalra többnyire 9 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet, délutánra általában 18 és 24 fok közé melegszik fel a levegő, de a nyugati országrészben több fokkal hidegebb is lehet.

 

csütörtök

  • Általában napos idő valószínű gomoly- és fátyolfelhőkkel, de helyenként jobban összeállhatnak a felhők.
  • Helyenként előfordulhat kisebb zápor.
  • Az északi szél időnként megélénkül.
  • A minimum többnyire 3, 11, a maximum 17, 22 fok között ígérkezik.

 

péntek

  • A gomoly- és fátyolfelhők mellett általában több órára kisüthet a nap.
  • Néhol előfordulhat kisebb zápor.
  • Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás.
  • A hajnali 4, 11 fokról 18 és 23 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Kedden érkezik a következő front a magasabb rétegekben. MA átmenetileg nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás csökken.