Keleten tart ki legtovább a hóvihar

2021. február. 11 5:04

Az átvonuló hidegfronttal az ország nagy részén megerősödik, többfelé viharossá fokozódik a szél. Hazánk keleti tájain ehhez több órán át tartó havazás társul.

Csütörtökön reggel túlnyomóan borult lesz az ég, majd napközben északnyugat felől elkezd szakadozni, csökkenni a felhőzet, és az ország nyugati felében felhőátvonulásokra számíthatunk több-kevesebb napsütéssel. A reggeli, kora délelőtti órákban a Délkelet-Alföldön is megtörténik a halmazállapot-váltás, ezzel együtt pedig az egybefüggő csapadék is egyre inkább a keleti országrészre szorul vissza, majd kora délután ott is megszűnik. A délután folyamán a Tisza vonalának tágabb környezetében hózáporok kialakulhatnak. Az északnyugati, északi szelet nagy területen kísérik erős, a Dunántúlon, illetve az északkeleti megyékben viharos lökések. A friss havat nagy területen hordhatja a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön -6 és +5 fok között várható. A hőmérséklet az ország nagy részén a reggeli órákban éri el maximumát, délutánra már a Délkelet-Alföldön is fagypont alatti értékekre számíthatunk. Késő este -6, -13 fok valószínű.

 

péntek

  • A sok napsütés mellett felhőátvonulások várhatók. Keleten, északkeleten lehetnek időnként erősebben felhős területek.
  • Helyenként előfordulhat havazás, hózápor, nagyobb eséllyel a keleti, északkeleti megyékben.
  • Az északnyugati szelet több helyütt erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -8 és -14 fok között valószínű, de a derült, szélvédett, havas részeken -15, -20 fokot is mérhetnek.
  • Délután sem lesz melegebb -1, -9 foknál.

 

szombat

  • Felhőátvonulások várhatók, északkeleten néhány, másutt többórás napsütéssel.
  • Helyenként előfordulhat havazás, hózápor, nagyobb eséllyel az északkeleti országrészben.
  • Sokfelé élénk, időnként erős lökések kísérik az északi, északnyugati szelet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -8 és -14 fok között valószínű, de a derült, szélvédett, havas részeken akár -15, -20 fokot is mutathatnak a hőmérők.
  • A maximum-hőmérséklet -1 és -7 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Felhőátvonulások várhatók általában többórás napsütéssel, de erősebben felhős körzetekre, illetve időszakokra is számíthatunk.
  • Helyenként kialakulhat hózápor, elsősorban hazánk keleti felén.
  • Sokfelé megélénkül, időnként megerősödik az északi, északnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és -14 fok között valószínű, de a derült, szélvédett, havas részeken hidegebb is lehet.
  • A csúcshőmérséklet +2 és -6 fok között várható.

 

hétfő

  • Általában több órára kisüt a nap, de főleg az ország keleti felén közepesen vagy erősen felhős területekre is számítani lehet.
  • Elsősorban hazánk keleti felén szórványosan előfordulhat hózápor, kisebb havazás.
  • Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -14 fok között valószínű, de a derült, szélvédett, havas részeken ennél hidegebb lehet.
  • Délután jobbára +2, -6 fokot mérhetnek.

 

kedd

  • Általában gyengén felhős, napos időre van kilátás.
  • Csapadéknak kicsi az esélye.
  • Sok helyütt megélénkül, néhol megerősödik az északi, északkeleti szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -14 fok között valószínű, azonban a derült, szélvédett, havas tájakon ennél alacsonyabb értékeket mérhetnek.
  • Délután is csupán 0, -9 fok várható.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Hétfőig nem érkezik újabb front. Az előző hidegfront áthaladása után még áramlik be hideg levegő, majd a fronthatás fokozatosan megszűnik. Enyhülnek a tünetek.

A légnyomás nem változik.