Kétnapos látogatást tesz hazánkban a tavasz
2019. január. 16 4:58Az északkeleti megyék kivételével szerdán és csütörtökön jelentős enyhülésre számíthatunk, a délutáni órákban több helyen 10 fok fölé melegszik a levegő.
Szerdán jobbára erősen felhős idő várható, de nyugaton kevesebb felhő valószínű. Helyenként kisebb eső, havas eső, északkeleten havazás is előfordulhat. A nyugati szelet a délelőtti órákban nagy területen kísérik erős, néhol viharos lökések, majd délutántól jelentősen mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 12 fok között alakul, délnyugaton számíthatunk a magasabb értékekre. Késő este -2, +4 fok valószínű.
csütörtök
- Reggelre az ország északi felén többfelé köd, illetve felhőzet képződik. Az Északi-középhegység térségében és az Alföld északi felén a felhőzet nagy területen, a köd foltokban egész nap megmaradhat. Az ország többi részén napközben változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel, majd estétől nyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet.
- Napközben helyenként kisebb eső kialakulhat, majd estétől északnyugaton egyre több helyen várható csapadék.
- A délnyugati szél sokfelé megélénkül, délen nagy területen megerősödik.
- A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és +5 fok között alakul, délnyugaton lesz a legenyhébb a hajnal, ugyanakkor az Északi-középhegység térségében -5 fok közelébe hűlhet a levegő.
- A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nagy részén 6 és 13 fok között várható, de északkeleten, északon a tartósan borult tájakon 1, 5 fok valószínű.
péntek
- Erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd este északnyugaton csökken a felhőzet.
- Többfelé várható eső, délután északnyugaton és a hegyekben hózápor is lehet.
- Egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, megélénkül, helyenként megerősödik a szél.
- A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul.
- A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között várható, délnyugaton lesz az enyhébb idő.
szombat
- Délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet.
- Délen szórványosan, északon helyenként hószállingózás, kisebb havazás várható.
- Az északkeleti szél többfelé élénk lesz.
- A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +4 fok között várható.
vasárnap
- Erősen felhős vagy borult idő várható.
- Főként délen és keleten több helyen valószínű hószállingózás, havazás.
- Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz.
- A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +4 fok között várható.
hétfő
- Szakadozott felhőzet mellett északkeleten több, délnyugaton kevesebb napsütés várható.
- Főként délen és nyugaton elszórtan valószínű hószállingózás, kisebb havazás.
- Nagy területen élénk északkeleti szél várható.
- A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és -8, a legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +3 fok között valószínű.