Kezdődik az újabb hőhullám

2021. július. 25 5:12

A Nyugat-Európa felett örvénylő ciklon áramlási rendszerében a következő napokban ismét egyre forróbb levegő érkezik a Kárpát-medence déli és keleti területei fölé.

Vasárnap reggel, délelőtt az éjszakai konvektív csapadék miközben fokozatosan gyengül, szűnik, egyre inkább kelet felé helyeződik. Ezt követően az ország nagy részén napos időre számíthatunk, és csak kevés helyen eshet. Késő délutántól, estétől azonban ismét egyre magasabbra törnek a gomolyfelhők, ezzel együtt pedig megnő a záporok, zivatarok esélye. A déli, délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik, de zivatarok környezetében is lehetnek erős vagy viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 29 és 35 fok között várható. Késő este 19, 25 fok valószínű.

 

hétfő

  • A sok napsütés mellett gomolyfelhőkre, illetve nyugatról kelet felé vonuló fátyolfelhőzetre is számíthatunk.
  • Néhol, a nap első felében az északi, északkeleti megyékben szórványosan valószínű zápor, zivatar.
  • A déli, délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is lehetnek.
  • Hajnalban 14 és 22, délután 31 és 37 fok között alakul a hőmérséklet.

 

kedd

  • A fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütésre lehet számítani.
  • Helyenként előfordul záporeső, zivatar.
  • A déli, délnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik, de zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 23, a legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 38 fok között várható.

 

szerda

  • Sok napsütésre számíthatunk fátyol- és gomolyfelhőkkel.
  • Néhol előfordulhat zápor, zivatar, nagyobb eséllyel az északi megyékben.
  • A délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is lehetnek.
  • A minimum-hőmérséklet 16 és 23, a maximum 31 és 37 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Túlnyomóan derült vagy gyengén gomolyfelhős, napos, száraz időre van kilátás.
  • Legfeljebb egy-egy zápor fordulhat elő.
  • A déli, délnyugati szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 17, 23, a csúcshőmérséklet 32, 38 fok között valószínű.

 

péntek

  • A sok napsütés mellett az ország északi, északnyugati felén több lehet a gomoly-, illetve fátyolfelhő.
  • Helyenként előfordulhat zápor, zivatar, nagyobb eséllyel a nyugati és az északi tájakon.
  • Az északnyugatira forduló szél több helyütt megélénkül, időnként megerősödik.
  • Zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is lehetnek.
  • A hőmérséklet hajnalban 18, 24, délután 32 és 38 fok között várható.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A Kirk hurrikán érkezik és okoz erős széllökéseket. Hidegebbnek fogjuk érzeni az időt. Görcsös migrénes fejfájás és vérnyomás ingadozás kialakulhat.

A légnyomás emelkedni kezd.