Kis napsütéssel kárpótol az időjárás

2021. május. 20 5:09

Délelőtt még kiadós eső jön, délután zivatarok lehetnek, de ma már a nap is előbukkan a felhők mögül rövidebb időre. Pénteken hazánk minden részére jut több-kevesebb napsütés, nyugodtabb idő érkezik.

Csütörtökön a nap első felében még országszerte erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a déli óráktól észak, északnyugat felől szakadozni, csökkenni kezd a felhőzet, és a délkeleti, keleti országrész kivételével már több-kevesebb napsütés is valószínű. Tartós eső a déli órákig még többfelé lehet, majd ezt követően nagyobb területen szűnni kezd (az északkeleti megyékben már reggeltől) a csapadék. Ugyanakkor délután szórványosan záporok, elsősorban a középső országrészben zivatarok is kialakulhatnak. Az északi, északnyugati szél nagy területen erős lesz, néhol viharos lökések is kísérhetik a légmozgást. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 20 fok között alakul, de a tartósabban esős, délkeleti tájakon ennél 1-2 fokkal hűvösebb is lehet. Késő este 11, 13 fok valószínű.

 

PÉNTEK

  • A gomoly- és fátyolfelhők mellett hosszabb-rövidebb időre mindenütt kisüt a nap.
  • Egy-két helyen előfordulhat zápor, esetleg zivatar (nagyobb eséllyel az északkeleti megyékben).
  • A délire, délnyugatira forduló szél megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a csúcshőmérséklet 19 és 23 fok között alakul.

 

SZOMBAT

  • A napos körzetek, illetve időszakok mellett általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.
  • Főleg a nap második felében szórványosan előfordul zápor, néhol zivatar.
  • Nyugatira, északnyugatira fordul, és sok helyütt megerősödik a szél.
  • Hajnalban 4, 12 fok lesz a jellemző.
  • Délután az északnyugati megyékben 18, délkeleten 26 fok közelében alakul a hőmérséklet.

 

VASÁRNAP

  • A nap első felében inkább erősen felhős idő lesz a jellemző, második felében egyre többfelé vékonyodik, felszakadozik a felhőzet.
  • Szórványosan előfordul zápor, néhol zivatar.
  • Az északi, északnyugati szelet időnként élénk, zivatar térségében erős lökések kísérik.
  • A minimum-hőmérséklet 6 és 13 fok között alakul.
  • Délután nagy lesz a hőmérséklet-különbség, északnyugaton 17, délkeleten 26 fok is valószínű.

 

HÉTFŐ

  • A hosszabb-rövidebb napsütés mellett főleg az ország északnyugati felén erősebben is megnövekedhet a felhőzet.
  • Elsősorban hazánk északnyugati felén fordulhat elő szórványosan záporeső, zivatar.
  • A keleti, délkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik, zivatarban akár viharos lökések is lehetnek.
  • Hajnalban 6, 12, délután 18, 27 fok várható, nyugaton mérhetik az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékeket.

 

KEDD

  • Jellemzően közepesen vagy erősen felhős lehet az ég.
  • Szórványosan valószínű záporeső, zivatar.
  • A déli, majd az északnyugatira forduló szél megélénkül, többfelé megerősödik, zivatar térségében viharos lökések is várhatók.
  • Hajnalban 8, 15, délután 19, 27 fokot mérhetnek, az északnyugati országrészben lesz a hűvösebb, délkeleten a melegebb idő.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás