Kivételesen nem romlik el hétvégére az idő

2022. április. 26 12:57

A hét közepén még változékony időre számíthatunk többfelé záporokkal, zivatarokkal, majd a hétvégére megnyugszik időjárásunk, csapadék már csak elvétve fordulhat elő.

Szerdán többnyire erősen felhős vagy borult idő valószínű, dél és kelet felé haladva nagyobb szakadozások is előfordulhatnak. Többfelé valószínű eső, zápor, főként az Alföldön zivatarok is kialakulhatnak. Lokálisan jelentős mennyiségekre lehet számítani. A nap a második felében a Dunántúlon már kevesebb helyen eshet. A Dunántúlon megerősödik az északnyugati szél, zivatarok környezetében viharos lökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 22 fok között alakul, a tartósan csapadékos északi tájakon lesz a leghűvösebb, a Dél-Alföldön pedig a legmelegebb.

 

csütörtök

  • Az ország nagy részén gomolyfelhős, napos idő valószínű. A Tiszántúlon maradhatnak még erősen felhős területek, de estére ott is csökken a felhőzet.
  • Az ország nagy részén helyenként, a keleti megyékben több helyen fordulhat elő zápor, majd késő délutánra ott is megszűnik a csapadék.
  • Az északi, északkeleti szél sokfelé megerősödik.
  • A hőmérséklet hajnalban 4, 10, délután többnyire 14, 19 fok között alakul, de a Tiszántúlon helyenként hűvösebb is lehet.

 

péntek

  • Napos idő várható, általában kevés gomolyfelhővel, csapadék nélkül.
  • Az északi, északkeleti szél időnként megélénkül.
  • A hőmérséklet hajnalban többnyire 2, 7 fok között alakul, de a derült, szélvédett északi völgyekben gyenge fagy is lehet.
  • Délután 15, 19 fok lesz a jellemző.

 

szombat

  • Gomoly-, illetve fátyolfelhőkre számíthatunk.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A keleti, délkeleti szél időnként megélénkül.
  • A hőmérséklet hajnalban általában 2, 7 fok között alakul, de a derült, északi völgyekben és a Nyírségben gyenge fagy is lehet.
  • Délután többnyire 16, 22 fokot regisztrálhatunk.

 

vasárnap

  • Változóan felhős időre számíthatunk, több-kevesebb napsütéssel.
  • Helyenként előfordulhat eső, zápor.
  • A keleti, északkeleti szél többnyire mérsékelt marad.
  • A hőmérséklet hajnalban 4 és 10, délután többnyire 16 és 22 fok között alakul.

 

hétfő

  • Változóan felhős időre van kilátás, több-kevesebb napsütéssel.
  • Elszórtan előfordulhat eső, záporeső.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • Hajnalban 4, 11, a délutáni órákban 20, 24 fok lesz a jellemző.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.