Klasszikus nyári idővel kezdődik a július

2023. június. 30 13:13

Július első napjaiban meleg, nyári időre számíthatunk, a hőmérséklet az ilyenkor szokásnak megfelelően alakul. Frissítő zápor, zivatar szinte bármelyik nap előfordulhat.

Szombaton a felvonuló fátyolfelhőzet és az egyre erőteljesebbé váló gomolyfelhő-képződés mellett a legtöbb helyen több órára kisüt a nap. Szórványosan – előbb a Dunántúlon, később keletebbre is – várható zápor, zivatar. Legkisebb eséllyel az északkeleti megyékben lehet csapadék. A déli, a Dunántúlon az északnyugatira forduló szelet élénk széllökések kísérhetik. Zivatarok környezetében erős, viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 32 fok között várható, nyugaton lesz a leghűvösebb, ahol délutántól már elkezd hűlni a levegő.

 

vasárnap

  • A legtöbb helyen sok napsütés várható főként gomolyfelhőkkel, de egyes részeken időszakosan jobban összeállhatnak a felhők.
  • Záporok, zivatarok elsősorban a keleti harmadban alakulhatnak ki, azonban nyugat felől is besodródhat egy-egy csapadékgóc.
  • Az északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • Erős lökések zivatarok környezetében is előfordulhatnak.
  • A minimum-hőmérséklet általában 14 és 19 fok között alakul, de néhol hűvösebb lehet a hajnal.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 32 fok között várható, északkeleten valószínűek az alacsonyabb értékek.

 

hétfő

  • Többnyire napos, gomolyfelhős időre számíthatunk, de az ország nyugati, északnyugati felében erősen felhős tájak is valószínűek.
  • Napközben csak helyenként alakulhat ki csapadék, majd estétől északnyugat felől megnő a záporok, zivatarok esélye.
  • Néhol megélénkül az északnyugati szél.
  • A leghűvösebb órákban 13, 19 fok közötti értékeket mérhetünk, míg délutánra 26 és 32 fok közé melegszik fel a levegő, a felhősebb tájakon számíthatunk az alacsonyabb értékekre.

 

kedd

  • Erőteljes gomolyfelhő-képződésre és sok magasszintű felhőre számíthatunk általában többórás napsütéssel.
  • Zápor, zivatar több helyen is kialakulhat.
  • Az északias szél helyenként megélénkül.
  • A hajnali 14, 20 fokról 25 és 32 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

 

szerda

  • A napsütés mellett fátyolfelhőkre, valamint magasra törő gomolyfelhőkre számíthatunk.
  • Zápor, zivatar akár több helyen is kialakulhat.
  • Az északi szelet helyenként élénk lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14, 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25, 32 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • A napsütés mellett fátyolfelhőkre, valamint erőteljes gomolyfelhő-képződésre van kilátás.
  • Akár több helyen is előfordulhat zápor, zivatar.
  • Az északi, északkeleti szelet időnként élénk lökések kísérhetik.
  • A hőmérséklet hajnalban 15, 21, délután 25, 32 fok között valószínű.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás