Ködbe burkolóznak a reggelek

2020. október. 19 13:09

Melegszik az idő, emellett azonban egyre nagyobb területen kell ködre készülni a hajnali, reggeli órákban. A hét közepétől már a délnyugati területek kivételével a legtöbb helyen köddel indul a nap.

Kedden főként északkeleten a rétegfelhőzet tartósabban megmaradhat, másutt napos idő várható kevés felhővel, majd estétől északnyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet. Számottevő csapadék nem valószínű, de a borult területeken szitálás nem kizárt. A déli, délkeleti szél az Észak-Dunántúlon megerősödik, Sopron térségében viharos közeli lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 13 és 16 fok között várható, a tartósan borult részeken ennél kissé hűvösebb idő valószínű.

 

SZERDA

  • Nagyrészt fátyolfelhős idő várható szűrt napsütéssel, de főként északon, északkeleten hajnalban köd képződhet.
  • Csapadék nem lesz.
  • A déli, délnyugati szél megélénkül, a Dunántúlon sok helyütt megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között várható, az északkeleti völgyekben néhány fokkal hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 21 fok között alakul.

 

CSÜTÖRTÖK

  • A hajnalban képződő pára és köd feloszlása után az ország nagy részén derült vagy gyengén felhős lesz az ég, de néhol- főként északon, északkeleten – tartósabban megmaradhat a köd.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A délnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, a Dél-Dunántúlon meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 22 fok között alakul, de a borult részeken ennél kissé hűvösebb lesz.

 

PÉNTEK

  • Délnyugat kivételével hajnalban többfelé köd, illetve alacsonyszintű rétegfelhőzet képződik, amely délelőtt nagyrészt feloszlik, de főként északon néhol tartósabban meg is maradhat.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Északon többnyire mérsékelt marad a légmozgás, délen megélénkül a nyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 21 fok között alakul, északon lesz a hűvösebb idő.

 

SZOMBAT

  • Éjszaka megnövekszik a felhőzet, napközben többnyire erősen felhős lesz az ég.
  • Elszórtan alakul ki eső, záporeső, néhol zivatar is lehet.
  • A délnyugati szél nyugatira, északnyugatira fordul, megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 19 fok között alakul.

 

VASÁRNAP

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég.
  • Szórványosan valószínű eső, záporeső.
  • Az északi szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A Kirk hurrikán érkezik és okoz erős széllökéseket. Hidegebbnek fogjuk érzeni az időt. Görcsös migrénes fejfájás és vérnyomás ingadozás kialakulhat.

A légnyomás emelkedni kezd.