Ködöt hoz a gyors enyhülés

2018. március. 07 5:28

A hét második felében a reggeli ködfoltok feloszlása után már több napütésre és jóval enyhébb időre számíthatunk. Vasárnap, a hosszabb ideig napos déli tájakon akár 20 fokot is mutathatnak a hőmérők.

Szerdán napközben nyugat felől vékonyodik, szakadozik a felhőzet, napos időszakokra is számíthatunk. Reggel még több helyen eshet, majd főként a Dunától keletre várható egyre kisebb területen eső. A késő esti óráktól nagy területen kell sűrű köd kialakulására számítani. A délnyugati szél több helyen megélénkül, néhol erős lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 5 és 10 fok között alakul, késő este 1, 6 fok valószínű.

 

csütörtök

  • Éjszaka többfelé köd, illetve felhőzet képződik. A köd délelőtt feloszlik, a felhőzet egyre többfelé felszakadozik, az ország legnagyobb részén néhány órára kisüt a nap.
  • Főként a középső országrészben maradhatnak egész nap borult területek is.
  • Éjszaka a Dunántúlon, napközben a középső országrészben többfelé várható eső, zápor, majd délután szűnik a csapadék.
  • Az északnyugati szelet elsősorban a Dunántúlon kísérhetik erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 11 fok között alakul.

 

péntek

  • Több órás napsütésre számíthatunk, csak időnként növekszik meg a felhőzet.
  • Északkeleten néhol kisebb eső előfordulhat, másutt csapadék nem várható.
  • A délnyugati szelet többfelé erős lökések kísérik, a legerősebb szél a Dél-Dunántúlon lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet északon 7 és 11, délen 12 és 15 fok között várható.

 

szombat

  • Nagyobbrészt erősen felhős időre számíthatunk, inkább csak rövid napos időszakok lehetnek.
  • Néhol kisebb eső, zápor kialakulhat.
  • A délnyugati szelet többfelé erős, délnyugaton helyenként viharos lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 16 fok között, az Északi-középhegység térségében 9 fok körül várható.

 

vasárnap

  • Délelőtt még számíthatunk néhány órás napsütésre, majd délutántól erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Szórványosan valószínű eső, zápor.
  • A déli szelet többfelé erős, a Nyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 20 fok között alakul.
  • Délnyugaton lesz a legmelegebb, északkeleten a hűvösebb idő.

 

hétfő

  • Többnyire erősen felhős időre számíthatunk.
  • Többfelé valószínű eső, zápor.
  • A délnyugati, nyugati szelet többfelé erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Melegedés kezdődik a légkörben. Nedves, nyirkos idő várható. A fronthatás fokozatosan megszűnik.

A légnyomás nem változik.