Komoly lehűlés a láthatáron

2021. december. 14 13:24

Péntektől változékonyra fordul időjárásunk, ugyanis észak felől több hullámban hideg levegő áramlik fölénk. Hosszabb lehűlési folyamat veszi kezdetét.

Szerdán napközben a látási viszonyok javulnak, ugyanakkor döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Inkább csak kevés helyen és csak rövidebb időre süthet ki a nap. A ködös tájakon szitálás (kezdetben ónos szitálás) előfordulhat, illetve a Dunántúlon gyenge eső sem kizárt. Az északnyugati, északi szél a nyugati megyékben időnként megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +8 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég. A késő délutáni, esti óráktól észak felől szakadozik a felhőzet.
  • Eleinte szitálás, ónos szitálás előfordulhat, napközben szórványosan valószínű eső.
  • Az északnyugati szelet sokfelé élénk, a Dunántúlon erős lökések is kísérhetik.
  • A minimumok többnyire +3 és -4 fok között alakulnak, de néhol hidegebb is lehet.
  • Délután 2, 8 fokot mérhetünk.

 

péntek

  • A felhőátvonulások mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk, de főként a szélvédettebb keleti országrészben tartósabban felhős, párás, ködös maradhat az idő.
  • Helyenként előfordulhat zápor, hózápor.
  • Az északnyugati, északi szél elsősorban a Dunántúlon sokfelé megerősödik, néhol viharossá is fokozódhat.
  • A minimum-hőmérséklet -5 és +5, a csúcsérték 2 és 8 fok között alakul.

 

szombat

  • Felhőátvonulásokra számíthatunk több-kevesebb napsütéssel.
  • Helyenként előfordulhat hózápor.
  • Az északi szél főként a Dunántúlon megerősödik, helyenként viharos lökések is lehetnek.
  • Hajnalban általában +3, -4 fokot mérhetünk, de a szélcsendes részeken hidegebb is lehet.
  • Kora délutánra 1 és 6 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

vasárnap

  • Változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel.
  • Helyenként hózápor kialakulhat.
  • Az északi, északnyugati szelet élénk, főleg a Dunántúlon sok helyen erős lökések kísérik.
  • Hajnalban általában -1, -6 fokot mérhetünk, de a szélcsendes részeken több fokkal hidegebb lehet az idő.
  • A kora délutáni órákban 0, +5 fok valószínű.

 

hétfő

  • Általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.
  • Helyenként előfordulhat hózápor.
  • Az északi, északnyugati szelet élénk, néhol erős lökések kísérik.
  • Hajnalra általában -1, -8 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a szeles tájakon ennél enyhébb maradhat az idő.
  • Kora délután 0, +6 fokot mérhetünk.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A Kirk hurrikán érkezik és okoz erős széllökéseket. Hidegebbnek fogjuk érzeni az időt. Görcsös migrénes fejfájás és vérnyomás ingadozás kialakulhat.

A légnyomás emelkedni kezd.