A hét végére csökken a ködhajlam, de még maradhatnak tartósan borús körzetek. Ahol viszont felszáll a köd, ott a hőmérséklet is meredeken emelkedhet, csaknem 20 fokot is mérhetnek a délen élők.
Csütörtökön az ország csaknem teljes területén tartósan borult, párás, ködös idő várható, napközben némileg javulhatnak a látási viszonyok. Kisebb körzetekben – főként délnyugaton a határ közelében és a hegyvidéki tájakon – azonban naposabb lehet az idő, illetve szakadozhat a rétegfelhőzet. Legfeljebb jelentéktelen szitálás fordulhat elő néhol. A légmozgás gyenge lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5 és 9 fok között alakul, a kisebb, napos körzetekben viszont 10 fok feletti maximumok is lehetnek.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
d1_p_oszi_level
Pénteken elsősorban az Északi-középhegység térségében, az Észak-Alföldön, illetve a Rábától nyugatra folytatódik a borult, párás, ködös idő helyenként szitálással. Másutt zsugorodhat, oszladozhat a köd, rétegfelhőzet délnyugat felől, a nap is kisüthet. A déli, délnyugati szél a Dunántúlon helyenként megélénkül, másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Hajnalban a hőmérséklet 1, 8 között alakul. Délután a tartósan borult, párás tájakon 5, 10, míg a naposabb területeken 11, 18 fok közötti értékek várhatóak.
Fotó megosztása:
d2_szo_macska
Szombaton elsősorban északon, északkeleten nagyobb területen is folytatódik a borult, párás, helyenként ködös idő. Délebbre nagyobb eséllyel lehet számítani napsütésre, ugyanakkor nyugat felől a magasabb légköri rétegekben is egyre több felhő érkezik. A tartósan borult, párás tájakon szitálás, emellett néhol kisebb eső, zápor előfordulhat. Főleg a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön nagy területen megélénkül, előbbi vidékeken néhol meg is erősödik a délnyugati, déli szél. Hajnalban 2, 12 fok várható. Délután a tartósan borult, párás területeken 5, 11, a naposabb vidékeken 12, 19 fokra van kilátás.
Fotó megosztása:
d3_v_borult_osz
Vasárnap az Északi-középhegység egyes részein még tarthatja magát a köd, illetve a rétegfelhőzet, de másutt is nagyrészt erősen felhős idő valószínű. Helyenként kisebb eső, zápor előfordulhat. A déli, délnyugati szelet többfelé élénk, néhol erős lökések kísérhetik. Hajnalban 3, 12 fok várható. Délután általában 12, 20 fok közé melegedhet fel a levegő, de északkeleten néhol ennél több fokkal hidegebb is lehet.
Fotó megosztása:
d4_h_esos_varos
Hétfőn erősen felhős vagy borult lesz az ég, és sokfelé várható eső, zápor. Helyenként jelentős mennyiség hullhat. Nagy területen megerősödik a déli, délnyugati szél, amely egyre többfelé északnyugatira fordul, és ekkor viharos lökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4, 12, míg a legmagasabb nappali hőmérséklet északnyugaton 10 fok alatt, míg délkeleten, délen még 15 fok fölött valószínű.
Fotó megosztása:
24
Kedden felszakadozik a felhőzet, csökken a csapadékhajlam. Az északnyugati szelet nagyobb területen kísérhetik még erős, néhol akár viharos lökések. Hajnalban -3, +5, délután 5, 10 fok várható.
Fotó megosztása: