Lássuk, mikor éri el a lehűlés a mélypontját

2019. december. 03 12:29

Az előttünk álló napokban több helyen a napi maximumok sem emelkednek fagypont fölé. A hétvégére enyhülés érkezik.

Szerdán a köd, zúzmarás köd, illetve alacsonyszintű rétegfelhőzet egy része napközben is tartósan megmaradhat (nagyobb eséllyel a főváros tágabb térségében és az északkeleti országrészben), másutt a rétegfelhőzet feloszlása után kisüt a nap. A borult tájakon hószállingózás előfordulhat. A légmozgás többnyire mérsékelt marad, de Sopron környékén időnként megélénkülhet a déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet -5 és +4 fok között alakul, a fagypont alatti értékek a tartósan borult, havas tájakon valószínűek.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Éjszaka terjeszkedik, illetve újra képződik a köd és a rétegfelhőzet, amely napközben főleg északkeleten tartósan megmaradhat, másutt ennek feloszlása után általában derült, napos idő lesz.
  • A tartósan borult tájakon ónos szitálás, hószállingózás nem kizárt.
  • A változó irányú szél nagyrészt mérsékelt marad, de északnyugaton helyenként élénk, esetleg erős lökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és -7 fok között alakul, de a hóval borított tájakon akár -10 és -15 fok közötti értékek is előfordulhatnak.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 0 és +5 fok között valószínű, de a tartósabban borult tájakon napközben is mindössze -5, 0 fok valószínű.

 

PÉNTEK

  • Az éjszaka képződött köd és rétegfelhőzet a legtöbb helyen feloszlik és több órára kisüt a nap, majd a nap második felében megnövekszik, később meg is vastagszik a felhőzet.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -2 és -7 fok között alakul, de amennyiben északkeleten még marad hóréteg, akkor ott ennél alacsonyabb értékek is előfordulhatnak.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +7 fok között várható, fagypont alatti értékek a még havas tájakon esélyesek.

 

SZOMBAT

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég, csak átmeneti szakadozások lehetnek.
  • Helyenként valószínű csapadék: nagyobbrészt esőre számíthatunk, de északkeleten akár ónos esőre, fagyott esőre is van esély.
  • A nyugati, északnyugati szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és 10 fok között alakul.

 

VASÁRNAP

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd szakadozottá válik a felhőtakaró.
  • Helyenként valószínű csapadék: nagyobbrészt esőre számíthatunk, de északkeleten akár ónos esőre, fagyott esőre is van esély.
  • A nyugati, északnyugati szél helyenként megerősödik, később délire fordul a légáramlás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul.

 

HÉTFŐ

  • Az éjszaka képződött köd és rétegfelhőzet általában feloszlik, a legtöbb helyen lehet több-kevesebb napsütés, majd mindenütt megnövekszik, megvastagszik a felhőzet.
  • A nap második felétől egyre több helyen elered az eső, északkeleten vegyes halmazállapotú csapadék sem kizárt.
  • A déli szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +9 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Melegedés kezdődik a légkörben. Nedves, nyirkos idő várható. A fronthatás fokozatosan megszűnik.

A légnyomás nem változik.