Lesz még meleg áprilisban, de egy hétig biztosan nem

2024. április. 19 14:16

A következő egy hétben hűvös és gyakran nedves levegő áramlik térségünk fölé. Az átlagosnál hűvösebb és csapadékosabb időre kell számítanunk.

Szombaton nagyobbrészt erősen felhős ég várható rövidebb napos időszakokkal, de az ország keleti, északkeleti tájain naposabb idő valószínű. Főként a Dunántúlon, a Duna-Tisza közén és az Északi-középhegység nyugati felén valószínű elszórtan kisebb eső, zápor, délután, kora este északnyugaton kis eséllyel az ég is megdörrenhet. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 18 fok között alakul.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés.

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Lesz még meleg áprilisban, de egy hétig biztosan nem

1 / 6
Vasárnap többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd éjjel nyugat felől vékonyodik, szakadozik a felhőzet. Szórványosan előfordul eső, zápor, néhol zivatar. A N...yugat-Dunántúlon és estig északkeleten kisebb a csapadék esélye. Legtöbb helyen a Duna-Tisza közi összeáramlási zónában és a Dél-Alföldön eshet. Sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik az északi, északnyugati szél. Hajnalban általában 2, 7 fok várható, de a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken hidegebb is lehet. Délután a Dunántúlon 9, 13, máshol 13, 18 fokot olvashatnak le a hőmérőkről.
Fotó megosztása: