Ma már kevésbé lesz rémes az időjárás

2017. november. 14 5:14

A hétfői nap borongós, többször csapadékos, szeles időjárását okozó hidegfront délutánra elhagyja térségünket, így már egyre kevesebb helyen lesz eső és a szél is jelentősen csillapodik.

Kedden eleinte erősen felhős lesz az ég, majd a déli óráktól észak felől felszakadozik, csökken a felhőzet, de délen estig borult marad az ég. Elsősorban délen várható eső, zápor, majd délután már ott is megszűnik a csapadék. A déli órákig még gyakran lesz erős, a Dunántúlon és északkeleten olykor viharos az északi, északnyugati szél. Később mindenütt mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között alakul, késő este 0, +5 fok valószínű.

 

szerda

  • Az ország északi felén többórás napsütésre számíthatunk, délen viszont sok marad a felhő.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Az északi, északkeleti szél élénk lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +2 fok között alakul, de a fagyzugos helyeken -5 foknál hidegebb is előfordulhat.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 10 fok között várható.

 

csütörtök

  • Északkeleten délelőtt néhány órás napsütésre lehet számítani, majd a nap második felében már az ország többi részéhez hasonlóan ott is erősen felhős, borult ég lesz a jellemző.
  • Dél-Magyarországon néhol kisebb eső előfordulhat.
  • Az északkeleti szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és +5 fok között alakul, de a fagyzugos helyeken -3 foknál hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között valószínű.

 

péntek

  • Többnyire erősen felhős, párás idő várható ködfoltokkal.
  • Helyenként kisebb eső kialakulhat.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul, de a fagyzugos helyeken gyenge fagy is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között valószínű.

 

szombat

  • Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Elszórtan fordulhat elő kisebb eső.
  • Az északnyugati, nyugati szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Eleinte erősen felhős lesz az ég, majd csökken a felhőzet.
  • Helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor.
  • Az északnyugati, nyugati szél néhol megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 10 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Fronthatásra nem kell számítani. Holnap érkezik a következő front. A parlagfűre érzékenyek számíthatnak az allergiás tünetek megjelenésére, tapasztalhatnak orr- és szájnyálkahártya viszketést, orrfolyást, tüsszögést, szemviszketést.

A légnyomás emelkedik.