Már a kertek alatt jár a nyárzáró hidegfront

2024. szeptember. 08 12:29

Hétfőre nagyot változik időjárásunk, ugyanis nyugat felől egy hullámzó frontrendszer éri el hazánkat, amely után már 10-12 fokkal hűvösebb levegő áramlik térségünkbe.

Hétfőn általában erősen felhős vagy borult időre számíthatunk. Délelőtt az ország északkeleti harmadában, délutántól a Nyugat-Dunántúlon lehet szakadozottabb a felhőzet. A csapadékzóna kelet felé vonul, többfelé eső, zápor várható, a Dunántúl nyugati, délnyugati részein zivatar is lehet. A legnagyobb mennyiség főleg nyugaton, északnyugaton valószínű. Késő délutántól a Nyugat-Dunántúlon már szűnik csökken a csapadékhajlam. A délkeleti szél több helyen megerősödik, majd délutántól a Dunántúlon északira, északnyugatira fordul a légáramlás. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 21 és 29 fok között várható, de a tartósan felhős, csapadékos nyugati, északnyugati tájakon 20 fok alatti, a kevésbé felhős északkeleti tájakon 30 fok feletti értékekre számíthatunk.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Már a kertek alatt jár a nyárzáró hidegfront

1 / 6
Kedden a Dunántúlon napos idő várható gomolyfelhőkkel, míg a Dunától keletre bár csökken a felhőzet, a keleti, északkeleti megyékben sokáig borult maradhat az ég, arrafe...lé még tartósan eshet. Az északnyugati, nyugati szelet élénk, időnként erős széllökések kísérik, majd estére mérséklődik a légmozgás. Hajnalban 11, 19 fok várható. Délutánra a legtöbb helyen 21 és 27 fok közé emelkedik a hőmérséklet, de északkeleten 20 fok közelében, vagy kevéssel az alatt maradhat a csúcsérték.
Fotó megosztása: