Már látszik, mikor fordulhat jóval melegebbre az idő

2021. május. 27 12:27

A rövid nyugalom után változékony napok jönnek a csütörtöki hidegfronttal, majd hétvégén egy hidegörvény szeszélyeinek leszünk kitéve. A jövő hét végétől vehet melegedő tendenciát az idő.

Pénteken az ország délkeleti felén is szakadozik, csökken a felhőzet, arrafelé is több órára kisüt a nap, és a gomolyfelhő-képződésből már csak elvétve alakulhat ki jelentéktelen zápor, esetleg zivatar. Megélénkül, többfelé megerősödik az északnyugati, északi szél. Délutánra 18 és 24 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

SZOMBAT

  • Éjszaka vastag felhősávok érkeznek, majd napközben erősen gomolyfelhős időre számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokkal.
  • Elszórtan lehet zápor, esetleg zivatar.
  • Az északnyugati, északi szél sokfelé megélénkül, néhol megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6, 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul.
  • Hétvégétől időjárásunkat egy magassági hidegörvény alakítja, így az előrejelzések bizonytalansága a szokásosnál nagyobb.

 

VASÁRNAP

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak rövid napos időszakok valószínűek.
  • Több helyen eső, zápor várható, néhol beágyazott zivatar is lehet.
  • Nagyobb valószínűséggel az ország déli, délnyugati felén lesz csapadék.
  • Az északi szél időnként megélénkül.
  • Hajnalban 8, 14, a délutáni órákban 15, 21 fok lesz a jellemző.
  • A csapadékos tájakon lesz a hűvösebb.

 

HÉTFŐ

  • Többnyire borult vagy erősen felhős időre van kilátás többfelé esővel, záporral.
  • Továbbra is délen van nagyobb valószínűsége a csapadéknak.
  • Az északi szelet nagy területen kísérik élénk széllökések.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között valószínű.

 

KEDD

  • Többnyire közepesen vagy erősen felhős idő a legvalószínűbb.
  • Több helyen zápor, zivatar várható.
  • Az északkeleti, északi szelet nagy területen kísérik élénk széllökések.
  • A hajnali órákban 9 és 14 fokot mérhetünk.
  • Délutánra 17 és 22 fok közé melegszik fel a levegő.

 

SZERDA

  • Többnyire közepesen vagy erősen felhős idő a legvalószínűbb.
  • Szórványosan lehet eső, zápor, néhol akár zivatar is kialakulhat.
  • Az északkeleti, északi szelet nagy területen kísérik élénk, olykor erős széllökések.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 22 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatással számolni.

A légnyomás csökken.