Már megint vasárnap érkezik a hidegfront

2017. november. 23 4:52

A nyugodt időjárás egészen szombat estig folytatódik hazánkban, akkor ugyanis nyugat felől egy hidegfront éri el térségünket, amely vasárnap kiadós mennyiségű csapadék kíséretében vonul át az országon.

A Dunántúlon több órás napsütésre számíthatunk, ugyanakkor az Északi-középhegység és az Észak-Alföld térségében az éjszaka képződő köd, illetve felhőzet napközben ugyan zsugorodik, de nagyrészt borult, párás marad az idő. A ködös tájakon szitálás előfordulhat. A délnyugati szél a Dél-Dunántúlon megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között várható, de a tartósan borult tájakon 4, 7 fok lesz a jellemző. Késő este 2, 7 fok valószínű.

 

péntek

  • Az ország nagy részén az éjszaka képződő köd tartósabban megmarad, de főként a Dunántúlon lehetnek napos körzetek is.
  • A ködös tájakon szitálás előfordulhat.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet a borult, ködös helyeken 4 és 9, a napos vidékeken 10 és 14 fok között valószínű.

 

szombat

  • Eleinte többnyire erősen felhős, ködös idő lesz, majd több helyen felszakadozik a felhőzet, legkésőbb északkeleten, keleten, valamint a főváros térségében.
  • Napközben legfeljebb kisebb eső, szitálás fordulhat elő, majd késő délutántól, estétől nyugat felől vastagabb felhőzet érkezik fölénk, és északnyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor.
  • Napközben a déli, délkeleti, késő estétől a Dunántúlon az északnyugatira forduló szél erős, helyenként viharos lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 15 fok között alakul, a tartósabban ködös helyeken lesz a hidegebb.

 

vasárnap

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak késő délutántól északnyugat felől szakadozik fel a felhőzet.
  • Kezdetben többfelé, majd egyre kevesebb helyen, főleg délen és keleten valószínű eső, zápor, nyugaton elszórtan hózápor.
  • Az északnyugati szél erős, főként az Észak-Dunántúlon időnként viharos lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul.

 

hétfő

  • Északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, de a Tiszántúlon estig sok lesz a felhő.
  • Főként az ország középső és keleti részén várható eső, zápor, középen hózápor is lehet.
  • Az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között valószínű.

 

kedd

  • Keleten eleinte erősen felhős lesz az ég, majd az ország többi részéhez hasonlóan felszakadozik a felhőzet és kisüt a nap.
  • Keleten délelőtt eső, havas eső is lehet.
  • Kezdetben az északi, majd a délire forduló szél helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás