Már nem kell sokat várnunk a napsütésre

2020. október. 17 13:27

Az elmúlt napok borongós időjárását okozó légörvény vasárnap este kelet felé elhagyja térségünket, egyre több helyen kisüt a nap, de a jelentősebb melegedésre jövő hét közepéig még várnunk kell.

Csökken a felhőzet – legtovább keleten, északkeleten maradhat felhős az ég -, majd változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Keleten, északkeleten szórványosan, másutt elvétve előfordulhat kisebb eső, zápor, délutántól megszűnik a csapadék. Elsősorban hajnalban pára-, ködfoltok lehetnek. Sokfelé megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödik az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7, a csúcshőmérséklet 8 és 15 fok között valószínű.

 

hétfő

  • Változóan felhős időre számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokkal.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Főleg hajnalban, reggel pára-, illetve ködfoltok várhatók.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A minimum-hőmérséklet -1 és +5, a maximum-hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul.

 

kedd

  • Általában változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel, de hajnalra pára, köd, illetve rétegfelhőzet is kialakulhat, amely (nagyobb eséllyel a keleti országrészben) akár tartósabban is megmaradhat.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A Dunántúlon megélénkül, néhol megerősödik a déli szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 11 és 17 fok között alakul.

 

szerda

  • Változóan felhős időre van kilátás több-kevesebb napsütéssel.
  • Főleg reggel, délelőtt várható pára, köd, amely helyenként hosszabb ideig megmaradhat, főleg az Északi-középhegység térségében.
  • Általában nem várható csapadék, legfeljebb a hosszabb ideig párás, ködös, felhős körzetekben fordulhat elő szitálás.
  • A déli, délnyugati szelet sok helyütt erős, a Dunántúlon néhol viharos lökések kísérhetik.
  • A minimum-hőmérséklet 1 és 8, a maximum-hőmérséklet 12 és 21 fok között alakul, északkeleten lesz a hidegebb, nyugaton, délnyugaton az enyhébb idő.

 

csütörtök

  • Az ország nagy részén derült vagy gyengén felhős, napos idő valószínű, de főleg az Északi-középhegység térségében lehetnek tartósabban felhős, párás, ködös tájak is.
  • Általában nem várható csapadék, legfeljebb a hosszabb ideig párás, ködös, felhős körzetekben fordulhat elő szitálás.
  • A déli, délnyugati szelet többfelé élénk, a Dunántúlon erős lökések kísérik.
  • A minimum-hőmérséklet 4 és 12, a maximum-hőmérséklet 13 és 22 fok között alakul.

 

péntek

  • Változóan felhős, rövidebb napos időszakokkal (főleg réteg és fátyolfelhőzet).
  • Pára-, ködfoltok kialakulhatnak.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Néhol előfordulhat szitálás, gyenge eső.
  • A délnyugati, nyugati szelet sokfelé élénk, a Dunántúlon erős lökések kísérik.
  • A minimum-hőmérséklet 4 és 12, a maximum-hőmérséklet 13 és 21 fok között alakul, északkeleten lesz a hidegebb, délen az enyhébb idő.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás